1935 tavaszán a Krupp, a Rheinmetall és a MAN terveket nyújtott be a Heereswaffenamt által "támogató harckocsi" számára kiírt pályázatra. Ez a jármû a 20 tonnás osztályban a VK2001 volt BW ("Zászlóalj-parancsnoki jármû") fedônévvel és a Krupp tervét fogadták el gyártásra. A prototípus próbái Ulm és Kummersdorf mellett zajlottak 1937-ben. Mint a kisebb PzKpfwIII esetében, most is kis számban készültek elôzetes modellek a csapatpróbákra. Három modell, az Ausf A, B, és C épült meg 1939-re és néhány felhasználható jármû a lengyelek elleni háborúban is részt vett. Alkatrészeiben sokkal kevesebb változtatás volt, mivel az eredeti elképzelések és rendelések szerint a PzKpfw IV relatívan kisebb fontossága miatt a gyártásba csupán egy szállító volt bevonva - szemben a PzKpfw III esetében bevont nyolccal. Továbbá, az 1939-41 közti villámháborús idôszakban a PzKpfw IV kevés változtatást élt meg amíg szolgálatban volt, teljesen betöltve azt a szerepet, amit Guderian tábornok, a Gépesített Csapatok Felügyelôségének törzsfônöke szánt neki. Tény azonban, hogy a PzKpfw IV, amelyet a páncélos hadosztályok fô fegyverzeteként rendszeresített PzKpfw III harckocsi támogatására terveztek, nagyobb méreténél fogva hatásosabb felfegyverzést és páncélozást tett lehehetôvé, amikor az új szovjet és amerikai tankok megjelenése szükségessé tette azt 1942-43-ban. A PzKpfw IV valóban bírt azzal a megkülön-böztetéssel, hogy végig a háború folyamán gyártásban maradt, mint harckocsi és a többi standard jármûhöz hasonlóan, mint a németek által épített páncélelhárító eszközök tucatjainak alapjármûve. A háború 1939-es kitörésekor a további tervezést befagyasztották és nagy mennyiséget gyártották a PzKpfw IV Ausf D-bôl. A PzKpfw III-mal szemben a PzKpfw IV gyártása szerény volt, amint az a háború elsô három éve alatt a hadseregben használt PzKpfw IV harckocsik számából is kitûnik: 1939 végén 174, 1940 végén 386, 1941 végén 769. 1941-ben a teljes gyártás csak 480 darab volt, annak az 1941 júliusi parancsnak ellenére, mely szerint 2160 jármûvel akarták a tervezett 36 páncélos hadosztályt feltölteni. 1941-ben havi 40 darab volt a termelés, 1942 januárjában havi 57 jármûre kívánták a termelést felfuttatni. Valójában sikerült ezt a célt is felülmúlni és ebben az évben 964 jármû készült el. A fô összeszerelés eredetileg a Krupp-Gruson által történt, a testet és a tornyot az Essen-i Krupp és a Bochum-i Eisen szállította. Ezt a felosztást 1942 folyamán jelentôsen megváltoztatták a Szövetségesek légitámadásai miatt. A kulcsfontosságú hadiipari üzemek áttelepítése a Szövetséges bombázórepülôgépek hatósugarán kívül esô területekre még 1940-ben elkezdôdött és néhány új harckocsiépítô üzem alapítását jelentette. Ezek egyike volt az ausztriai St. Valentin mel-letti Nibelungenwerk, amit a Steyr-Daimler-Puch vezetett. Kezdetben a PzKpfw IV-et felváltó Porsche "Leopard" harckocsi gyártására szánták, így ez az üzem csak a továbbfejlesztett PzKpfw IV gyártásba kerülésének idôpontjára készült el. 1943-tól szinte kizárólag a Panzer IV szerelése folyt ebben a gyárban és gyártásban is maradt a háború végéig. A Linz-i Herman Göring Acélgyárhoz való közelsége eredményezte a jármûtestek és tornyok alapanyagforrását. A PzKpfwIV nyersanyag-szükséglete (fegyverzet, optikai eszközök és rádiófelszerelés nélkül) a következô volt: acél - 39000 kg, réz - 195,1 kg, ólom - 63,3 kg, magnézium - 0,15 kg, ón - 1,2 kg, alumínium - 238 kg, cink - 66,4 kg, gumi - 116,3 kg. Ezek a mennyiségek jól illusztrálják a blokád alá vett, de kiterjedt német hadiipar erôfeszítéseit és messzemenôkig bemutatja korlátait, különösen a háború korai szakaszában és összehasonlítást nyújt a Szövetségesek ipari teljesítményével ezen a területen. A Panzer IV teste viszonylag egyszerû volt. Minden illesztéke valódi ausztentikus acélvarrat volt, a lemezek elektromos kohóban, csúcsminôségû króm-molibdén acélötvözetbôl készültek. Két válaszfal három részre osztotta a jármû testét: irányító-, küzdô- és motortérre. A mellsô, irányító-részben helyezték el a sebességváltó és a vezetô irányító berendezéseit, valamint a vezetô és a rádi-ós/mellsô géppuska-kezelô üléseit. A 477 literes gázolajtartályok a középsô (küzdô) tér padlózata alatt voltak. A jármû legfigyelemreméltóbb és legkarakterisztikusabb jellemzôje a hegesztett felépítmény volt, amelyet a test felsô pereméhez csavaroztak. A késôbbi nagy toronyhoz alkalmazkodóan jócskán túlnyúlt a test minden oldalán. Egy csavarozott és két zsanérozott szerelônyílás volt a mellsô, enyhén lejtôs lemezen, a rádiós és a vezetô búvónyílásai a mellsô rész tetején volt, bár több változtatást is végeztek a késôbbi változatokon. A hegesztett torony a legénység három tagja számára biztosított ülôhelyet - a parancsnoknak, a lövegkezelônek és a töltôkezelõnek. A páncélzat lejtôs volt, ezért a teljes szélesség észrevehetôen nagyobb volt a toronygyûrû belsô átmérôjénél. A 7,5 cm-es löveg forgócsapos tengelyre volt szerelve. A helyretolószerkezet hátsó vége átnyúlt a lövegpajzson, további védelmet nyújtva ezzel. A parancsnoki kupolának, amely a toronytetô hátsó részére volt épitve, öt kémlelônyílása volt körben egyenlô távolságra elhelyezve, amelyekbôl az egyik pontosan a löveggel azonos irányba nézett. Két darab félkör alakú nyílásfedél zárta a kupolát. A torony oldalain egy-egy kémlelônyílás volt az oldalsó búvónyílások elôtt. A toronytetôn egy egy jelzôfény-rés volt, hasonló azokhoz, amelyek a test mellsô részén, a személyzet búvónyílásain is voltak. Volt ezenkívül két pisztoly- és karabély-lôrés a torony hátsó falán. A küzdôteret egy, a tetôre szerelt füstelszívó ventillátor szellôztette. A fô erôforrás a standard közepes harckocsimotor, a Maybach HL120 TRM, egy 12 hengeres 11,86 liter hengerûrtartalmú vízhûtéses benzinmotor volt. Bár 3000-es fordulaton 300 LE leadására volt képes, leginkább 2600 fordulatra fojtották le, ekkor 265 LE-t teljesített. Csak 74-es oktánszámú benzinnel üzemelt. A motor baloldalán levô nyílásokon keresztül vezetve, a hûtôlevegô két hûtôradiátoron és motor felett két darab tízlapátos ventillátoron haladt át. A PzKpfw IV, mivel nagyobb jármû volt, átvette azt a szerepet, amit eredetileg a PzKpfw III-nak kellett volna betöltenie és a legfôbb harckocsivá válva valóban megérdemelte a "Páncélos hadosztályok Igáslova" elnevezést. Bár körvonalában és felszereltségében rosszabb volt a T34-esnél és az 1944 utáni német harckocsiknál, a PzKpfw IV hasonló értékekkel rendelkezett, mint a Szövetségesek M4 Sherman tankja: megbízható volt és viszonylag egyszerûen karbantartható. A PzKpw IV Ausf E változat volt a legfôbb gyártott típus, egydarabból készített mellsô részszel, egyszerûsített kivitelben, megtartva a 7,5 cm-es löveget. Az Ausf F (késôbb Ausf1-nek átkeresztelt) változat egy megerôsített páncélozású verzió volt, a mellsô részen 50 mm-es páncélzattal és gömb alakú lövegpajzsba szerelt test-géppuskával. Amiként a PzKpfw III-nak, ennek is egyszerûsített láncfeszítô kereke volt és szélesebb lánctalpja. A fô fejlesztés az Ausf F2 verzióból került ki, az eredeti F-verzió új, hosszú csövû, nagy kezdôsebességû 7,5 cm-es löveggel szerelt módosítása, amelyet kifejezetten az Afrikakorps számára gyártottak a tûzerô egyensúlyának megôrzéséhez, ami-kor 1942-ben a britek szolgálatba állították a 75 mm-es löveggel épített amerikai tankokat. Ez a jármû - amit egyébként a britek MkIV Special-ként neveztek - kivételes volt és a leghatásosabb, de Rommel soha nem rendelkezett elegendô mennyiséggel ahhoz, hogy az Afrikakorps páncélos hadosztályainak visszaadja eredeti domináns szerepét a harcmezôkön. A PzKpfw IV Ausf G hasonló jármû volt, de kezdettôl fogva nagy kezdôsebességû löveggel, továbbfejlesztett és erôsebben páncélozott toronnyal és ezenkívül más egyéb változtatásokkal épült. 1943 közepére a jármû tovább finomodott a PzKpfw IV Ausf H változatban. Hasonló volt a G modellhez, de még erôsebb 75 mm-es lövege volt, az L/48, amely 38 centiméterrel hosszabb volt, mint az L/43-as. Új tornyot is kapott, 100 mm-es páncélvastagsággal, ezen felül néhány jármûnek 30 mm-es páncéllemezeket csavaroztak vagy hegesztettek az orrrészéhez. A késôbbi jármûvek 85 mm vastag mellsô páncéllal épültek. A gyártási költségek csökkentésére egyszerûsítették a felfüggesztés alkatrészeit. A Szövetségeseknél növekvô számban használatba kerülô "Bazooka" típusú tankelhárító páncéltörôrakéta elleni védelem érdekében vékony acéllemezbôl köténypáncélzatot rögzítettek a felépítményre szerelt sínekre. A Zimmerit, antimagnetikus réteg is ekkortájt tûnt fel, hogy a jármûvek felmágnesezôdését magakadályozza. A PzKpfw IV sorozat utolsó változata, az Ausf J további egyszerûsítéseket hozott magával a gyártásban: a generátort, amely a torony forgatását végezte, eltávolították és a helyére plusz üzem-anyagtartályokat építettek be. Az acéllemez kötényezést erôs drótrácsból készített védelem váltotta fel és az utolsónak gyártott tankok a torony köré egy bizonyos távolságban felszerelt páncélozást is kaptak. 1944 közepén történt megjelenésétôl fogva a PzKpfw IV Ausf J a háborúi végéig gyártásban volt. A PzKpfw IV Ausf J új lövege, a KwK 40 könnyedén megkülönböztethetô volt megnövelt csôhosszáról és csôszájfékjérôl. Amíg az elsô gyártású modellek gömbszerû egyes lángterelô csôszájfékkel, a késôbbiek már kettôs ilyen jellegû csôszájfékkel voltak építve A löveg maga PzGr39-es lövedékkel 1820 méterrôl 7 mm-es homogén páncélt tudott átütni. Legalább hat különbözô típusú lôszerrel tudott tüzelni: PzGr 40 (A.P.C.R.) páncéltörô gránáttal, PzGr 39 (A.P.C.B.C.) gránáttal, Sprenngranat 38A és B (H.E.A.T.) repeszgránáttal, SpGr 34 (H.E.) repeszgránáttal és füstgránáttal. Összesen 87 lövedéket plusz a két MG34 géppuskához 2250 darab 7.92-es géppuskalôszert vitt magával. Az egyik géppuska a csôvel párhuzamosítva, attól jobbra volt. A másik a mellsô függôleges páncéllemezre volt beépítve és a rádiós kezelte. Ez utóbbi fegyver egy gömbbe volt beszerelve, amit egy másik félgömb alakú lövegpajzs védett. A gömböt kívülrôl lehetett behelyezni. A torony forgatása mind kézzel, mind elektromosan történhetett. Az áramot generátor szolgáltatta, amit egy DKW kéthengeres 10 LE-s 500 ccm3-as motor hajtott. A PzKpfw IV Ausf H 1943 márciusában került gyártásba. Abban az idôben, február 18-án a német hadsereg vezetése az addig használt német szürke helyett a sötétsárga alapszín használatát rendelte el a jármûvek számára. Emiatt a PzKpfw IV Ausf H sárga alapszínû festéssel készült. A harcoló alakulatok gyakran festettek fel a terep sajátosságaihoz igazodó, más álcázószínt az alapszínre. Nem léteztek fix álcázó foltminták. Szabadon használtak vörösesbarna és/vagy sötétzöld színt. A tankok többféle, a terephez és a viszonyokhoz igazodó felszerelést vittek magukkal a harcmezôn. Gyakran kerültek idôszakos javításra a kemény csatákban kapott sérüléseik miatt és más tankoktól is kaphattak ehhez alkatrészeket. Gyakran vittek a hadmûveletekhez szükséges kiegészítô felszerelést a jármû összes lehetséges részén. A tankok néhány pót-lánctalptagot szállítottak, hogy sajátjuk sérülését megelôzzék. A PzKpfw IV harckocsik rádaásul gyakran a lövedékek elleni kiegészítô védelemként is alkalmazták azokat. Például a test alsó, sebezhetônek mondott részén. A legtöbb PzKpfw IV a mellsô részén vitte a pót-lánctalptagokat. Néhány tankon ráadásul dupla rétegben helyezték el azokat. Két különbözô vontatókötél is volt a tankokon. A 8-as alakúra tekert, vékonyabbik vontatókötél gyakran a test hátsó falán volt elhelyezve. Az egyenes, vastagabbik pedig a mellsô vontatóhorogtól a test hátsó végéig húzódva volt lefektetve. A rohamsisakokat a legénység a jármûbôl kiszállva használta a harcok közben. Mivel belül kevés volt a hely, a sisakokat kívül helyezték el. Kannákat és vödröket nem csupán vízhordásra használták, de a harckocsik festéséhez is. A katonai felszerelések azon darabjai voltak, amelyek gyakorta láthatók az egykorú hadszíntéri felvételeken. Benzineskannákat úgy az üzemanyag, mint ivóvíz tárolására használtak. Nélkülözhetetlenek voltak a sivatagi hadmûveletekben, vagy a frontvonalban, távol az ellátó bázistól. 1943 második felétôl a sisak már nem tartozott a harckocsizók egyéni felszereléséhez, mégis gyakran látható volt a harcmezôn. A harckocsik fejlôdésével a páncélelhárító lövedékek ereje is növekedett. Ahogy a harckocsik páncélzata erôsebbé vált, az eredetileg csak a páncél átütésére tervezett páncéltörô lövedékek egyre kevésbé voltak hatásosak és üreges lövedékeket kezdtek alkalmazni a harckocsik ellen. Az ilyen lövedékeket úgy tervezték, hogy a páncélzat külsô falán robbanjon fel és nagy hômérséklettel átolvassza azt, majd a jármû belsejében pusztítson. Ezért páncéllemezeket szereltek fel, hogy az ilyen lövedék azokon robbanjon fel, ne az eredeti páncélzaton. A késôbbi típusok, mint a PzKpfw IV Ausf J, dróthálóból kialakított plusz "páncélozást" kaptak, ami ugyanúgy megfelelt a feladatnak. Technikai adatok: (Ausf H) Hossz: 5.89 m Szélesség: 3.29 m Magasság: 2.68 m