A Tigris tervezése tulajdonképpen már 1937-ben elkezdődött. A spanyol polgárháborúban szerzett tapasztalatok alapján a német szakértők előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a gyors könnyűharckocsik mellet vastag páncélzatú nehéz rohamharckocsikra is szükség lesz, amelyek ellen tudnak állni a páncéltörő ágyúk lövedékeinek. Az ilyen paraméterű harckocsi gyártásához azonban a 30-as évek végén még nem voltak meg a kellő feltételek, és a könnyűpáncélosokkal felszerelt német hadosztályok pedig sikert sikerre halmoztak a harctereken, ugyanúgy Lengyelországban, mint Nyugat-Európában, úgyhogy egészen 1941-ig nem kezdődött el a prototípusok összeszerelése és kipróbálása. 1941 májusában azonban Hitler felkérte Németország két legnagyobb nehézgépgyárát, a Porsche-t és a Henschel- t, hogy készítsék el a nehézharckocsi-prototípusaikat, és próbálják ki őket. A Henschel két prototípust készitett, a VK 4501(H) H1-et és a VK 4501(H) H2-őt. Az első 8,8 cm KwK 36 L/56, a másik 7,5 cm KwK 42 L/70 típusú harckocsiágyúval volt felszerelve. 1941 végére elkészültek a tesztek első részével, és a H1-et ítélték jobbnak, a továbbiakban erre koncentráltak. április végére el is készültek az első működő példányok, és a Porsche VK 4501 (P) prototípusával együtt Rastenburgba ( Kelet- Poroszország ) szállították őket, ahol április 20-án mindkét harckocsit bemutatták a Führer előtt. 1942 júliusában katonai szakértők intenzív tesztelésnek vetették alá mindkét járművet, és a Henschel típusát választották. 1942 augusztusában már fel is futtatták a gyártást a Henschel gépgyárban, Kasselben. Első éles bevetésére Leningrádnál került sor, ez azonban eléggé balul ütött ki - egy szovjet gyalogosparancsnok észrevette az úton lassan haladó monstrumot, és az embereit támadásra vezetve megrohamozta a harckocsit. Az orosz katonák tömegétől és az erős géppisztolytűztől megrémült sofőr pánikba esett, és a kormányt megrántva az árokba csúszott a géppel, ahol aztán muszáj volt a sorsára hagyni. A szovjeteknek viszont sikerült elvontatniuk, és átvizsgálásával értékes adatokhoz jutottak. Később, a kurszki ívben aztán már nem érte olyan nagy meglepetésként az orosz hadsereget a Tigris, habár a Ferdinandok és a Tigrisek jelentős mennyiségű szovjet tankot semmisítettek meg. A Tigrisek egészen a háború végéig szolgálatban voltak. Kiváló ágyújuk és nagyon vastag páncélozásuk csaknem elpusztíthatatlanná tette őket és a legyőzhetetlenség mítoszát kölcsönözte nekik. Ennek kialakulásában azonban jelentős szerepük volt az energikus német parancsnokoknak is, akik valóban jelentős sikereket értek el ezzel a nagyszerű géppel. Annak ellenére, hogy nagyszerű harckocsi volt, voltak hátrányai is: a viszonylag vékony hátulsó páncélozás, az állandó szervizelést igényelő motor és a vastag páncélzat által jelentősen megnövelt önsúly - a jármű terepen nagyon nehezen és lassan mozgott, gyakran elakadt. Nagy hátránya volt továbbá az igényes, bonyolult és nagyon költséges gyártás, ami miatt viszonylag kevés készült belőle - mindössze 1300 darab. Hivatalosan csak két változatban gyártották- az ausf.H verzió trópusi szellőztetőrendszerrel volt ellátva, az ausf. E enélkül készült - az évek folyamán azonban több elemét is megváltoztatták. A torony hátulsó részén levő géppisztolylőrést például egyfajta vészkijárattá bővítették ( használták a muníciókészlet feltöltésére is ), 1943-tól új, már a Tigris II számára kifejlesztett parancsnoki kupolával gyártották. Az első 250 darabot Maybach HL 21O P 45 típusú motorral gyártották, ami 600 lóerős volt és nem biztosított a súlyos Tigrisnek megfelelő mozgékonyságot. 1943-tól ezért egy újabb típust, a Maybach HL 23O P 45- öt kezdték el használni, ami 700 lóerejével jobban tudta mozgatni az 50 tonnás monstrumot. A motor maga kiváló volt, de nem dimenzálták akkora jármű mozgatására, mint amekkora a Tigris volt. Mivel szinte az egész működési ideje alatt a maximumhoz közeli teljesítményt kellet leadnia, nagyon gyorsan elhasználódott. Ugyanez mondható el az OLVAR sebességváltóról is - remek konstrukció volt, a sofőr könnyedén és szinte fizikai megerőltetés nélkül tudta vele irányítani a tankot, de nem megfelelő bánásmód esetén gyorsan elromlott. A harckocsi rendkívüli méreteit és súlyát jól jellemzi, hogy kétfajta lánctalppal ( a vasúton való szállításra keskenyebb, szállítási, a harci bevetésekre szélesebb, harci ) gyártották, és különleges vasúti vagonokat kellet tervezni a szállításukra és a bevagonírozásukra. A német ipar néhány speciális, 80 tonna teherbírású, közúton vontatható utánfutót is legyártott a Tigrisek szállítására. A Tigris alvázára épült önjáró lövegkonstrukciók- Sturmtiger, Jagdtiger, Ferdinand, Elefant A Sturmtiger egy 38 cm-es Rakettenwerfer 61 típusú rakétavetővel és egy MG 34-es géppuskával ellátott Tigris volt. A rakétavető rendkívüli robbanóerejű rakétákat lőtt ki rövid távolságra, és néhány lövéssel képes volt teljesen romba dönteni egy emeletes épületet. A németek a varsói felkelés leverésénél használták, és a háború utolsó hónapjaiban a nyugati fronton is bevetették, nem kis pánikot keltve ezzel az amerikaiak között. A Jagdtiger - főleg sérült tornyú Tiger II - esek alvázára épített páncélosvadász, 12,8 cm PaK 44 L/55 típusú páncéltörő ágyúval felszerelve. 71 tonnás súlya miatt szinte teljesen használhatatlan volt - remek példája annak, hogy hogyan lehet a tervezés folyamán elméleti előnyök mellett (nagyon vastag páncélozás, erős harckocsiágyú) teljesen ignorálni az alapvető taktikai követelményeket. A Ferdinand és az Elefant önjáró lövegkonstrukciók A Ferdinand a Porsche VK 4501(P) prototipusának (a Porsche gyár Tigris-változata) egy átépített verziója. A Porsche által legyártott 90 darab járműből először lövegvontató traktorokat akartak csinálni, de később úgy döntöttek, hogy inkább rohamlöveggé alakítját át őket, és 8,8 cm PaK 43/2 L/71-es páncéltörő ágyúval szerelték fel a Porsche-Tigriseket. Az ausztriai St. Valentin-ben, a Nibelungwerke gépgyárban 1943 áprilisa és májusa folyamán mind a kilencvenet elkészítették és a keleti frontra szállították. A német hadvezetés mindet bevetette a kurszki csatában, de a várt elsöprő siker elmaradt, és több, többé-kevésbé fatális hiba jelentkezett a Ferdinandokon: az üzemanyagtartály gyakran kigyulladt, a motor túl gyenge volt és túl sok üzemanyagot fogyasztott, a jármű pedig teljesen védtelen volt a szovjet gyalogsággal szemben (" elfelejtették " megfelelő géppuskával felszerelni). Mindezek ellenére a szovjet páncélosok és lövegállások ellen nagyon hatékony volt, és sokat megsemmisített közülük. A megmaradt 50 darabot visszaküldték a gyárba, alapos modernizálásra. Így született az Elefant, amely ugyanolyan volt, mint a Ferdinand, de szélesebb lánctalpakkal, parancsnoki kupolával és beépített géppuskával volt ellátva. 1944 elején már ismét a fronton voltak az Elefantok, először Olaszországban, majd a keleti fronton harcoltak, és bár konstrukciójukból adódóan elsősorban támadásra voltak kifejlesztve, kiváló védekezőfegyverek váltak belőlük. A Tiger II ( Königstiger) A német konstruktőrök 1943 októberére már a standard Tigris utódját is kifejlesztették, Tiger II néven. Megint csak a Porsche és a Henschel prototípusai versengtek a hadsereg szakértőinek a kegyeiért, és a Henschel nyert ( már megint ... ). 1944 januárjában már gyártani is kezdték, először úgy, hogy a Henschel gyártotta a testet és a Porsche a tornyot, majd később a tornyot is a Henschel kezdte gyártani, de a Krupp művek tervei alapján. A két design meglehetősen hasonló volt, Kruppék csak a parancsnoki kupolát oldották meg kicsit másképp. A harckocsiágyú ugyanaz volt, mint amit a Ferdinandokba is szereltek, de a Tiger II 3 db. géppuskával is fel volt szerelve. A harckocsi konstrukciója teljesen eltért a klasszikus Tigristől, inkább a Pantherhez hasonlitott döntött páncélzatával. Félelmetes tűzereje volt, és vastag páncélzata csaknem elpusztíthatatlanná tette. Hatalmas súlya ( 68 000 kg ) miatt azonban csaknem teljesen alkalmatlan volt a terepen való mozgásra, és magas üzemanyagfogyasztása is nagyon leszűkítette a hatótávolságát. 1943 decemberétől 1945 márciusáig csak 489 darabot gyártottak belőle.