A két világháború közötti időben megszületett a szárazföldi haderő új fegyverneme: a páncélos és gépesített csapatok Az elméleti viták után több fronton is lehetőség nyílott az elméletek gyakorlati próbájára. Az 1930-as években a mindjobban élesedő nemzetközi helyzetben egymás után robbantak ki a helyi háborúk. Spanyolországban polgárháború tört ki, Japán megtámadta Kínát, szovjet -japán összeütközésekre is sor került. Az olasz gyarmatosító politika Abesszíniában alkalmazott fegyveres erőt. Ezekben a hadműveletekben mindenütt alkalmaztak páncélosokat, de tömeges harcbavetésükre nem került sor. Mégis, ezek a próbatételek minden hadgyakorlatnál értékesebbek, egyben komoly jelzések voltak mind a páncélos technika, mind a szervezési, mind pedig a hadművészeti és még sok más vonatkozásban is. Az olaszok abesszíniai hadjáratában (1935 36) a páncélgépkocsik felderítési feladatokat, a harckocsik pedig a gépkocsizó lövészekkel együttműködésben sikeres támadó feladatokat hajtottak végre, és hozzájárultak a hadjárat gyors lefolytatásához. Az olaszok a harcok folyamán 300 darab Fiat-Ansaldo harckocsit vetettek be. Ezek a kiöregedett típusok csak előre voltak képesek tüzelni géppuskáikkal: Tökéletlenségük és könnyű sebezhetőségük ellenére a zömében gyalogos, csak puskával ellátott, abesszin hadsereggel szemben a második tembieni csatában, és Addis Abeba elfoglalásában sikereket könyvelhettek el. Ez azonban nem adott semmiféle tapasztalatot a jövő harcaira. Tanulságosabb volt a spanyol polgárháború, ahol mindkét fél alkalmazott harckocsikat 1936. július 18-án kitört a spanyol polgárháború, amely gyorsan nemzetközivé szélesedett. Franco tábornokot és hazafias erőit katonailag támogatta Németország és később Olaszország is. A köztársasági kormány viszont jelentős szovjet támogatásban részesült. 1936. október 1-je és 1939. januárja között a spanyol köztársasági kormány a Szovjetunióból félmillió puskát, több mint húszezer géppuskát; hatszáznegyvennyolc repülőgépet, háromszáznegyvenhét harckocsit és hatvan páncélautót, valamint ezeregyszáznyolcvanhat különböző űrméretű löveget kapott. Az olasz és német harckocsik és a német légierő (a Condor-légió) a Franco-féle lázadókat segítették, miközben kipróbálhatták új fegyvereiket. Az anyagszállítások mellett több mint háromezer önkéntes is ment a Szovjetunióból Spanyolországba, ezek a Vörös Hadsereg által kiküldött katonai szakértők voltak, akik részint mint tanácsadók, részint mint aktív repülők, harckocsizók, technikusok stb. spanyol egyenruhában, háborús álnéven szolgáltak a köztársasági hadseregben. Spanyolországban estek át a tűzkeresztségen a T-26-os, a T-27-es és a T-28-as, de mindenekelőtt a BT mintájú szovjet harckocsik, amelyeket ott kizárólag a gyalogság közvetlen támogatására vetettek be. Támadásnál ritkán alkalmaztak nagyobb számú harckocsit, így az az első világháborús módszereknek felelt meg. Ez később is kihatott a szovjet páncélos fegyvernem működésére. 1937. július 27-én hagyta el Szevasztopol kikötőjét a CABO SAN AUGUSTlN hajó, fedélzetén 50 darab BT-5 tankkal és önkéntesekből álló személyzettel, akiket a Kalinovszkiról elnevezett V. gépesített hadtest dandárjainak személyi állományából válogattak ki. A hajó Cartagenában kötött ki, innen a tankok a saját lábukon vonultak át az Arciena-ba, itt helyezkedett el a harckocsizó csapatok felállításával és kiképzésével foglalkozó központ. A tankokhoz hozzácsatoltak egy páncélautó-zászlóaljat, és így mint ezred került bevetésre, Kondratyev parancsnok vezetésével. A tűzkeresztségen Zaragozában, október 13-án estek át, amely csatában 16 BT-t vesztettek. A további harcok, amelyekben az ezred részt vett, Teurela körzetében voltak (1937. december - 1938. február), ezt követően az ezrednek 15 harckocsija és 8 páncélautója maradt. 1938 márciusában az ezred feloszlott. Ezeknél a harcoknál a BT-ket nem eredeti rendeltetésüknek megfelelően, hanem szétszórva, a gyalogság támogatására használták. Ugyanakkor az olaszok az Fiat-Ansaldo harckocsikkal, mivel azokat tömegesen vetették be, 1937. március 8-án Guadalajaránál helyi jellegű áttörést értek el. Nem rendelkeztek azonban gépesített hadosztályokkal, ezért a harcászati sikert nem sikerült hadműveletivé fejleszteni. A németek 150 Panzer-I-es páncélosa (amelyet spanyol személyzet kezelt) ugyancsak gyenge fegyverzetnek bizonyult, mind a tűz, mind a páncélvédettség dolgában. Von Thoma tábornok, aki megfigyelőként tartózkodott Spanyolországban, lesújtó véleménnyel volt róluk. A spanyolországi harcokat nem lehet az új fegyverek, a nagy háború, az új harcformák főpróbájának nevezni. A jövő hadművészete kopogtatott már az ajtón, de az még nem nyílott ki, itt még nem bontakoztak ki a fegyveres tevékenység új formái. A háború új eszközei itt csak lehetőséget adtak a korszerű rohamra, de nem változtatták meg jellegét és formáját. A Szovjetunió harckocsierői részéről további harctapasztalatokat eredményeztek azok a harccselekmények, amelyekre a Távol-Keleten került sor. 1931 őszén jelentős változás történt a térségben: Japán csapatok elfoglalták a kínai felségterülethez tartozó Mandzsúriát, és Mandzsukuo elnevezéssel független államnak kiáltották ki. Az oroszok 1938 nyarán alkalmasnak találták az időt a cselekvésre: Japán és Kína között ugyanis háború tört ki, és a japán csapatok nagy részét Mandzsukuoból a kínai frontra vezényelték. Ebből eredően Mandzsukuo meggyengült. Ezt használta ki Sztálin, és hadüzenet nélkül a Távol-Keleti Különleges Hadsereg egységei megtámadták Mandzsukuo-t. A japán ellenállás a vártnál hevesebb volt, a Hasszán-tónál bevetett 2. gépesített dandár (80 harckocsi) kiharcolta a győzelmet, további előrehaladásuk a japánok szívós védekezése következtében elakadt. Ez B1juher marsall fejébe került: őt ugyanis Moszkvába rendeltek, és rövid úton kivégezték. 1939 nyarán Mongólia segítséget kért a Szovjetuniótól, mivel a szomszédos japán hadsereg katonái több ízben megsértették Mongólia határait. A szovjet csapatok támadásba mentek át a japánok ellen, Zsukov vezetésével. Halhin-Golnál a szovjet túlerő biztosította a győzelmet, ennek ellenére a harcok elhúzódtak, mert a japánok makacsul védték állásaikat, egységeik az utolsó emberig küzdöttek. A harcoknak végül is diplomáciai úton vetettek véget. A Vörös Hadsereg vezetése tekintve, hogy Tuhacsevszkij és Bjuher már halott volt, ezekből a harcokból nem vont le megfelelő következtetést a harckocsik alkalmazására. Azokat továbbra is kisegítő fegyvernemnek tartotta, ezért szétosztotta őket a csapatok között, nevezetesén minden lövészhadosztály rendelkezett egy harckocsi-zászlóaljjal. Német vonatkozásban; Ausztria és Csehszlovákia megszállása folyamán fegyveres összeütközésekre nem került sor. Ezek az agressziós tevékenységek csupán "éles menetgyakorlatnak" tekinthetők. Az ausztriai megszállással kapcsolatban Winston Churchill memoárja első kötetében gúnyosan emlékezik meg a német páncélosok "csődjéről". A "német hadigépezet tétovázva csörömpölt át a határon... a kifogástalan idő- és útviszonyok ellenére az ócska harckocsik többsége felmondta a szolgálatot."