Az I. világháború alatt a német főparancsnokság nem szentelt kellő figyelmet a harckocsifejlesztésnek - ez érthető is volt, mert a nyersanyag-, és munkaerőhiánnyal küszködő német hadiipar a háború utólsó két évében már csak nehezen tudta kielégiteni a front igényeit, és nem maradt szabad kapacitás harckocsigyártásra és fejlesztésre. Mindezek ellenére legyártottak 20 darabot egy nehézkes, lassú harci járműből, amelynek a neve A7V Sturmpanzerwagen volt. A 20 elkészült tankból csak 15 vett részt harci bevetésen, méghozzá anélkül, hogy elértek volna bármilyen jelentősebb sikert. A világ első "tankcsatája" 1918 április 24- én zajlott le Franciaországban, Villers-Bretonneux mellett. Ekkor négy német A7V megtámadott két angol Mark IV Female harckocsit, de a két géppuskákkal felfegyverzett angol harckocsihoz hamarosan kettő hatfontos ágyúval felszerelt Mark IV Male csatlakozott, és visszaverték a németeket: a négy német harckocsiból kettőt kilőttek, egy pedig felborult a sietős visszavonulás alatt- habár sietségről beszélni az A7V- nél egyáltalán nem lehetett: a jármű végsebessége ideális körülmények között mindössze 9 km/ó volt. 1918 nyarán a németek két új konstrukción kezdtek el dolgozni: a hatalmas, 150 tonnás Grosskampfwagen harckocsin, és a jóval kisebb, 9 tonnás LK Leichterkampfwagen tankon. A Grosskampfwagen személyzete 22 emberből, a fegyverzete 4 ágyúból és 7 géppuskából állt. Két 650 lóerős repülőgépmotor hajtotta, és két darab készült belőle. A kilenctonnás LK tulajdonképpen német válasz volt a valamivel henezebb, angol Mark A Whippet harckocsira. Egy 5,7 cm- es ágyúval és egy géppuskával volt felszerelve. A prototipusok jó teljesitményt nyújtottak a tesztek alatt, de a sorozatgyártásra már nem került sor. A németek később eladták Svédországnak a harckocsi licenszét, és a svédek 1924-25 folyamán gyártani kezdték Stridsvagn Strv. M/21 néven. Egy ilyen harckocsit vezetett próbaképpen 1929- es svédországi látogatása alatt Heinz Guderian, aki később minden idők egyik legtehetségeseb katonai vezetőjévé vált. Guderian tagja volt annak a tiszti csoportnak, amely a weimari köztársaság hadseregének vezetésében alakult ki, olyan tagokkal, mint Lutz, Nehring és von Eimannsberger. Ezek a tisztek dolgozták ki a nagy, önálló pánceloshadseregek irányításának alapelveit.. Németország már 1922- ben titkos szerződést írt alá a Szovjetunióval, ami katonai együttműködést illeti és 1926-ban titkos kiképzőközpontot hoztak létre Kamában, 800 km-re keletre Moszkvától a páncélosok kezelőszemélyzetenek kiképzésére. Egészen 1933-ig itt képezték ki csaknem az összes német páncélosparancsnokot, többek között Guderiant is. Az itt szerzett tapasztalatok alapján dolgozta ki Guderian és von Eimannsberger a német páncelostaktika alapjait, amely hadosztályokba szervezett, egységes szabályok alapján harcoló könnyű és közepes harckocsikkal számolt. A legforradalmibb újítás a páncélosék elve, amely az ellenséges frontvonal áttörese után tovább folytatja az előretörést, nem törődik saját szárnyainak a fedezésével, és oldalról, valamint hátulról rohanja le az ellenséges erőket. A spanyol polgárháborúban a németek nem tudták igazán átgyakorolni ezt a stratégiát, azonban meglepően eredményesnek mutatkozott páncélosok és a légierő együttműködése. Ebben a fegyveres konfliktusban a németek főleg PzKpfw I és PzKpfw II típusú tankokat vetettek be, amelyeknek a páncélzata már ekkor ( 1937 ) elégtelen volt, mégsem álltak le ezek gyártásával. 1939-ben a német hadsereg elfoglalta Csehszlovákiát, és sértetlenül megszerzett 469 csehszlovák tankot, amelyek kitűntek a robusztusságukkal és erős fegyverzetükkel. Ezek nélkül a kiváló harci járművek nélkül a németek nem tudták volna gyorsan és hatékonyan megvalósítani sem Lengyelország sem Nyugat-Európa lerohanását. A lengyel hadjárat bizonyitotta német támadási stratégia helyességét, de ugyanakkor ismét rámutatott a Pz I- esek és a Pz II- esek gyengeségeire, amely viszont a gyenge lengyel tankelháritás és a gyerekcipőben járó harckocsihaderő miatt nem volt annyira szembeszökő. 1940 május 10-én Németország megtámadta Franciaországot, Belgiumot, Luxemburgot és Hollandiát. A kiváló német taktika itt is győzedelmeskedett, annak ellenére, hogy a francia hadsereg tankjai kiválóak voltak. A francia kudarc fő oka az volt, hogy a kezelőlegénység rossz elvek alapján volt kiképezve, amelyek szerint a páncélosok szerepe csak a gyalogság támogatására korlátozódott. Ezzel szemben a német legénység kiválóan ki volt képezve, és az elsőrangú parancsnokoknak köszönhetően jól alakult a légierővel való együttműködés is. A német tankok megkerülték az ellenség megerősített pontjait, és igyekeztek kitérni a harc elől, hogy sikerüljön betörniük az ellenséges hadsereg hadtápterületére. A légierő által támogatott tankhadosztályok mélyen az ellenség hátában harcoltak, lehetetlenné tették a szervezett ellenállást. A Szovjetunió megtámadásakor ( 1941 június 22. ) a német páncélosok sikereik csúcsára értek. Ahol a német és a szovjet harci járművek találkoztak, általában a jobb német taktika döntött. A legnagyobb német sikererek a kijevi, valamint a Vjazma környéki katlancsaták voltak, amelyekben a német páncélosok több mint 1 200 000 szovjet foglyot ejtették, és óriási mennyiségű hadianyagot zsákmányoltak. Az 1942-es német nyári támadás ismét sikereket hozott, de a bekerítésekből most már jelentős számú potenciális szovjet hadifogoly szökött meg, amiért azonban nem okolhatók a német páncéloscsapatok. 1942 nyarán a németeknek már nem volt elég emberük arra, hogy bekerítésben tartsanak nagyobb számú ellenséges katonát. A másik oldalon azonban a szovjetek még mindig nem tudtak rendesen kihasználni az egyébként nagyon jó minőségű T-34- es és KV-1- es tankjaik erejét. Az 1943- as év elejére azonban a szovjet hadiipar olyan termelékanységet ért el és olyan mennyisegű tankot gyártott, hogy még a legjobb német taktika sem tudott többé ellenállni a Vörös hadsereg tömeges páncélostámadásainak. Hiába fejlesztettek ki a német konstruktőrök új tanktipusokat és páncélosvadászokat ( Panther, Tiger, Jagdpanther, Hetzer stb.), a német hadiipar nem bírta el a rárótt feladatot, és nem volt képes kellő mennyiséget gyártani belőlük. A kiválóan kiképzett és gyakorlott német katonákat az éjjel-nappal a gyárakban dolgozó, embertelen körülmények között élő orosz munkások győzték le.