Mindig is szerettem történelemmel, különösen hadtörténelemmel foglalkozni. Részben ez volt az irányadó, hogy történelmi tárgyú diplomatémát válasszak. Viszont a téma választása nehézséget okozott, mivel az egyetemes- és magyar történelem számos korszaka iránt érdeklõdtem. Ezek közül felmerült bennem az elsõ világháború tengeri harcainak bemutatása, illetve szintén az elsõ világháborúban Német-Kelet afrika (ma Tanzánia) védelméért folytatott harcok ábrázolása. Végül mindkét témát elvetettem és egy olyan téma mellett döntöttem, amely lényegesen jobban kötõdik a magyar történelemhez és nem utolsó sorban, közérdeklõdésre tarthat számot. Ezért választottam Budapest második világháborús ostromának feldolgozását. Az ötlet véletlenszerûen jött, miután pusztán érdeklõdéstõl vezérelve elolvastam Ungváry Krisztián könyvét, amely ezzel a témával foglalkozik. Nagyon megnyerte tetszésemet és felkeltette érdeklõdésemet ez a téma, de a mû mellékelt térképei közel sem elégítették ki a kíváncsiságomat. (A könyvben a korabeli katonai térképek barna színre átkonvertált változatai szerepelnek, amelyre a szerkesztõ berajzolta a frontvonalakat.) A monográfia elolvasás után elkezdtem érdeklõdni, milyen munkák és fõképp milyen térképek születtek ez idáig e témakörben és nagy meglepetésemre kiderült hogy az eddigi térképek viszonylag nagy vonalakban ragadták meg a kérdést. Igazán pontos és részletes ábrázolás még nem készült, így született meg bennem az elhatározás hogy ez lesz a diplomatémám. Az általam eddig olvasott hadtörténeti munkák jelentõs részének legnagyobb hiányossága az volt a véleményem szerint, hogy bár sokszor igen pontosan, behatóan leírják az adott hadmûveletet, csatát, de ennek grafikus bemutatása vagy elmarad vagy ha van is, nincs egyensúlyban a szöveges részben leírt részletességgel. Eme hiányosság pedig sokszor a téma megértését nehezíti, mivel a befogadónak nehéz elképzelni a vonatkozási területet, ezért segítené a felfogást a szöveggel összhangban lévõ grafikus megjelenítés. Éppen ez okból tartom szükségesnek Budapest ostromának részletes bemutatását. Szöveges formában már számtalan könyv és publikáció megjelent, viszont nem kísérte õket velük arányban álló grafikusábrázolás (vázlatok vagy térképek), csupán néhány áttekintõ térképvázlat készült. Az elhatározás azonban kevés a térkép megszületéséhez, ezért próbáltam megtalálni azokat a forrásokat, amiket fel szerettem volna használni. Ekkor szembesültem azzal a problémával, hogy a témában megjelent számos könyv ellenére a rendelkezésre álló források meglehetõsen hiányosak, és kezdetben úgy tûnt, hogy számos elképzelésemet egyszerûen az adatok hézagossága miatt nem tudom majd megvalósítani. A késõbbiekben felvettem a kapcsolatot az e tárgykört ismerõ és kutató történészekkel, akik jelentõs segítséget nyújtottak a térképhez és számos olyan adatot bocsátottak rendelkezésemre, melyek segítségével sikerült az eredetileg tervezett célomat elérni. Az általuk adott információkat egészítettem ki saját kutatásom eredményeivel, melyet többségében levéltárakban és térképtárakban folytattam. Azoktól történészektõl, akikkel kapcsolatba léptem, részben az ostromot túlélõkkel folytatott beszélgetések alapján nyert adatokat kaptam, amelyhez ma már semmilyen más forrásból nem lehetne hozzáférni. Az általam végzett kutatás viszont levéltári forrásokra, térképekre, vázlatokra és légi fotókra támaszkodik. (Természetesen a saját kutatásaim eredményeit megbeszéltem a munkámhoz segítséget nyújtó történészekkel, akik a számukra rendelkezésre álló ismeretek alapján igazolták az eredményeimet.) Mindezen ismeretek beszerzése után láttam csak hozzá a térkép elkészítéséhez, amely minden korábbinál nagyobb részletességgel mutatja be Budapest ostromát a második világháborúban. Az elkészült térkép részletgazdagsága minden korábbi ábrázolást messze meghalad. Ha csupán a térképjelek számát vesszük figyelembe akkor a térképen harmincnál is több tematikus témákat bemutató piktogrammal találkozunk (kilõtt tankok, nyilas házak, kivégzési helyszínek, alakulatok jelei stb.). A részletességébõl kifolyólag a késõbbiekben a téma iránt érdeklõdõk és kutatók számára remélhetõleg forrástérképül szolgálhat az elkészült alkotás. Történelmi háttér 1.1 Budapest bekerítése Budapesttel kapcsolatban a német és magyar vezetõk véleménye erõsen megoszlott. Elsõsorban Hitler ragaszkodott a város mindenáron való tartásához, ezzel szemben a német tábornokok inkább csak a Pest elõterében húzódó védelmi állások (Attila-vonalak) tartását tartották célszerûnek. Az oroszok részérõl Sztálin erõltette a magyar fõváros mielõbbi elfoglalását és bár a 2. Ukrán Front csapatai az Alföldön állomásoztak és a szükséges erõsítések sem érkeztek még meg hozzájuk, Malinovszkij engedve Sztálin nyomásának megindította a támadást 1944. október 29-én. November 3-ig kívánták elérni és elfoglalni a fõvárost. A kezdeti sikerek után (Kecskemét eleste) ugyan november elején elérték Pest déli peremét (Üllõ, Vecsés, Gyál, Pestszentimre), de támadásuk kifulladt és a súlyos veszteségek miatt meg is állatak november 5-én. A német-magyar csapatok ezzel párhuzamosan hozzáláttak a fõváros megerõdítéséhez (lásd részletesebben a Védelmi vonalak címû fejezetben) és erõsítéseket küldtek a frontra. Az oroszok elsõ támadásának kudarca után a Jugoszláviában harcoló 3. Ukrán Front parancsot kapott, hogy forduljanak északra és a Dunántúlon át nyomuljanak Budapest felé bekerítve az ott védekezõ csapatokat. Malinovszkij viszont nem kívánta megosztani Budapest elfoglalásának dicsõségét Tolbuhinnal (a 3. Ukrán Front parancsnokával), ezért elhatározta, hogy saját csapataival átkel a Dunán, majd bekeríti a fõvárost. A Csepel-szigetre történt sikeres partraszállás után a Duna fõágában Ercsinél próbáltak átkelni december 4-én. A támadás teljes kudarcba fulladt, egyes csapatok 100%-os veszteséget szenvedtek. A helyzetet végül az oldotta meg, hogy Tolbuhin marsall és 3. Ukrán Frontjának csapatai idõközben december 8-án elérték Ercsi térségét és a németek e túlerõ elõl kénytelenek voltak visszavonulni. Ugyanakkor Malinovszkij Budapestet észak felõl is megpróbálta átkarolni, ezért Hatvan térségében is támadást indított az ercsi harccal azonos idõben. Ez lényegesen sikeresebb volt, mivel a németek kénytelenek voltak az itt harcoló alakulatok egy részét a Dunántúlra rendelni a 3. Ukrán Front ellen. A támadás során az oroszok Vácnál elérték a Dunát, így a fõváros körüli gyûrû egyre teljesebbé vált. A fõváros bekerítésére irányuló hadmûveletek utolsó szakasza december 12-én vette kezdetét, mikor a 3. Ukrán Front parancsba kapta, hogy észak felé elõrenyomulva tegye teljessé a fõváros körülzárását. December 22-én elérték Bicskét és két nappal késõbb sikerült teljessé tenni a gyûrût. A fõváros védelmével kapcsolatban a magyar vezetés (Szálasi is) ellenezte ezt, mivel elõre látták annak értelmetlen pusztulását, csupán a Pest elõterében húzódó Attila-vonalak védelmét tartották szükségesnek. Ezzel szemben Hitler ragaszkodott a város utolsó házig való védelméhez, amihez tartották magukat a német tábornokok, bár õk nem látták ezt igazán reálisnak és kérték is Pest kiürítését, hogy csak a Budai oldalon kelljen védekezniük. Javaslatukat Hitler elutasította. Budapest tartásának ugyanis volt egyrészt egy pszichológiai fontossága, másrészt, ami talán még ennél is fontosabbnak számított, hogy amíg az oroszok Budapest alatt rostokolnak, addig Dél-Németország és Bécs német kézen maradt. Edmund Veesenmayer, német nagykövet nyilatkozta, hogy: „ nem törõdünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudjuk.” Budapest mindenáron való tartása, ezért volt fontos. Hitler a város bekerítése után Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek a várost védõ alakulatok parancsnokának megígérte, hogy felmentik õket. A háború utolsó német offenzíváit hajtották végre Magyarországon Budapest felmentésére. Fedõnevük Konrád I, II. és III. volt. Egyik kísérlet sem járt sikerrel, bár sikerült többször is megközelíteniük a várost, felmenteni mégsem tudták. 1.2 Pest ostroma Malinovszkij csapatai december 24-én már felzárkóztak az Attila I. vonalra és a következõ napon indított támadásnál sikerült betörniük az Attila II. vonalba is a Soroksár és Maglód közti szakasz kivételével. Az orosz hadvezetés azt próbálta elérni, hogy a védõket több csoportra szétszakítsák és az így elszigetelõdött kisebb csapatrészeket egyenként semmisítsék meg. A korábban vívott katlancsatáknál (például Sztálingrádnál) szerzet tapasztalatokat alapul véve dolgozták ki ezt a tervet. A támadásra a legmegfelelõbb terepnek a Fót és Csömör, illetve a Cinkota és Pestszentlõrinc között lévõ sík, beépítetlen mezõgazdasági területek adódtak. Nagy erõkkel végrehajtott páncélostámadásra a terep nagyon alkalmasnak bizonyult, mivel a védõknek kevés lehetõséget kínált védekezésre a sík beépítetlen terület. Az oroszok e két irányból szándékozták mérni a fõ csapást a fõváros ellen. A cél a pesti hídfõ kettévágása lett volna. Az orosz ( és román) csapatok kelet-nyugati irányba akartak elõretörni egészen a Dunáig, majd az elszigetelt északi és déli védõket megsemmisíteni. December 26-án indultak el a Budapesten bekerített német és magyar csapatok elleni hadmûveletek. Megindult az orosz támadás Fót és Pécel közti szakaszon, ahol mélyen betörtek. A további harcok során Csömörnél a védekezõ 8/III. zászlóaljat december 28-án bekerítették és felmorzsolták. Még aznap este a Vannay-riadózászlóalj ellentámadást indított Csömör térségében, ám a kezdeti sikerek után súlyos veszteségek miatt kénytelenek voltak visszavonulni, a területet végleg feladva ezzel. A németek közben még december 25-én a 8. SS lovashadosztályt kivonták Pestrõl, hogy a Budai oldalon tartsa az állásokat az I. és II .Egyetemi rohamzászlóaljakkal és még néhány töredékcsapattal egyetemben, így Pesten a Feldherrnhalle páncélgránátos, a 10. és 12. magyar gyalog, az 1. magyar páncélos a 13. német páncélos, a 22. SS lovashadosztályok és a Billintzer–csoport rohamtüzérei maradtak. (Budapest ostromában részt vevõ német, magyar, orosz és román alakulatok részletes listáját lásd az 3. számú mellékletben.) December 30-ra a front Rákospalota—Rákosszentmihály—Mátyásföld—Új Köztemetõ—Pestszentlõrinc—Pestszentimre—Soroksár keleti szegélyén húzódott. Rákosszentmihály már orosz kézen volt és az orosz csapatok elérték, sõt sok helyen át is törtek a város peremén húzódó Attila III. védelmi vonalon Rákospalota és Rákosszentmihály között. Továbbá megindul az orosz és román támadás Cinkota és Rákosliget közötti szakaszon is. A következõ napok harcaiban elesett Árpádföld és Mátyásföld jelentõs része a repülõtérrel egyetemben, továbbá a németek kénytelenek voltak kiüríteni Pestszentlõrincet. A német és magyar csapatok a Mátyásföldi-repülõtér visszaszerzésére indítottak egy ellentámadást, ami bár sikeres volt, de csak egy napra tudták visszafoglalni, majd végleg az oroszok kezére került. Január 1-én indított orosz támadás kiverte a németeket a megerõsített Új Köztemetõbõl, továbbá elesett Mátyásföld egésze is. Egyes támadó csapatok elérték a Rákos-patak vonalát is. A budai hídfõben mindezidáig csupán kisebb hadmûveletek folytak. Az oroszok egy szorosabb gyûrûbe zárták az ott lévõ csapatokat, de komolyabb támadást december 28. után nem indítottak. A magyar és német csapatok december 29-én Kelenföldön egy nagyobb ellenlökést hajtottak végre, ami idõlegesen kiszorított az oroszokat, de a térnyerés csupán idõleges volt, másnapra a front a régi vonalán stabilizálódott. Jan. 5-re a Pesti front kezdett egyre válságosabb helyzetbe jutni. A Csömör és Fót között indított támadás elérte Zuglót, közben Újpest és Rákospalota, illetve Zuglótól délre a Lóversenytér, Kõbánya, Kispest, Pestszenterzsébet és Soroksár még német és magyar kézen volt. Az oroszok (és románok) további elõretörése esetén egyes területeken a csapatokat a bekerítés veszélye fenyegette. Ezért január 6-ra Soroksárt a németek kiürítették. Közben Kõbánya nagy része az oroszok kezére került és már a Rákosrendezõ pályaudvart fenyegették. Január 8-ra elesett Kispest és betörtek a Népligetbe. A németek számára világossá vált, hogy Malinovszkij megpróbálja kettévágni a Pesti hídfõt kelet-nyugat irányban. Ennek megakadályozására több sikertelen ellentámadást is indítottak, de nem bírták útját állni az elõretörõ szovjet csapatoknak. A Lóversenytér is orosz (román) kézre került, mely szükség repülõtérként üzemelt. Ennek visszaszerzésére indítottak egy ellentámadást, de az akció nem járt sikerrel. Január 9-én a németek, megelõzve hogy bekerítsék északon a csapataikat, kiürítették Újpestet és Rákospalotát. Január 10-re a front elérte Rákos-patakot, a Hungária körutat, a Kerepesi temetõ keleti szegélyét, a Könyves Kálmán körutat. Még az elõzõ nap a németek kiürítették a Csepel-szigetet, mivel az itt védekezõ csapatokat is a bekerítés veszélye fenyegette. A Rákosrendezõ pályaudvar teljes egésze az oroszok kezén volt már és a Népliget is végleg elesett a súlyos harcokban. (A németek itt idõlegesen visszaszerezték a park egy részét egy ellentámadással, de 10-re végleg elvesztették, kiverték õket.) A Hungária körút felõl az oroszok a románokkal egyetemben behatoltak a Városligetbe, ahol heves harcok során a németek több ellenlökést is intéztek. Mindezek ellenére január 13-ra fel kellett adniuk a Városligetet és a környezõ területeket. A harc másik súlypontja a Kerepesi temetõnél volt, amit a németek megerõsítettek és a támadó csapatok csak igen súlyos veszteségek árán tudták elfoglalni. A németek itt is ellentámadással kísérelték meg visszaszerezni a temetõt és bár annak felét sikerült is visszafoglalni, január 13-ra végleg kiszorították õket. A továbbiakban a német és magyar alakulatok maradványai a nagykörútig szorultak vissza (január 15.), miközben a németek már megkezdték a csapatok evakuálását Budára. A magyar csapatok jelentõs része már nem volt hajlandó folytatni a további értelmetlen küzdelmet és a pesti pincékben várták az oroszokat. A csapatok Budára történõ átszállítása meglehetõsen kaotikusan zajlott és súlyos veszteségekkel járt, mivel a hidakon átkelõ csapatokat az orosz repülõk zavartalanul támadhatták. Január 18-ra befejezõdött Pest ostroma, a Belváros is az oroszok kezére került. Malinovszkij a román csapatokat a pesti támadó hadmûveletek utolsó szakaszában kivonta a frontról, hogy a sikerben ne osztozzon a románokkal, akik bár tiltakoztak a parancs ellen, de el kellett hagyniuk a frontot. A németek pedig Pest ostromának záróakkordjaként a megmaradt hidakat is felrobbantották. (Január 15.: Horthy Miklós híd, január 16.: Ferenc József híd, január 18.: Erzsébet és Lánchíd) 1.3 Buda ostroma Buda ostromát a Margit-szigeti harcok vezették be. Január 19-én az oroszok átkeltek a 70 cm vastagon befagyott Dunán és a sziget északi részén hídfõt alakítottak ki, majd január 21 és 22-én a sziget keleti oldalán is partra szálltak. Az itt védekezõ német és magyar alakulatok igen súlyos veszteségeket szenvedtek és január 29-re kénytelenek voltak kiüríteni a szigetet. A front, Pest eleste után a Flórián tér—Mátyás-hegy—Városmajor—Orbán-hegy—Farkasréti temetõ—Sas-hegy—lágymányosi vasúti töltésen húzódott. Január 21-én a magyarok egy gyors ellentámadással visszafoglalták a Városmajor teljes egészét. Január 25-26-án a már megindult orosz támadás súlypontja a Szent János kórház és a Kis-Sváb-hegy körül volt. Január 27-re mindkettõ elesett, a Városmajorral egyetemben; még aznap megindul az oroszok támadása ezektõl a területektõl északra a Szemlõ-hegy és a Marcibányi-tér irányába. Január 30-ra az oroszoknak sikerült elérni a Margit körút—Széll Kálmán tér vonalat. (A védekezõ csapatok 29-én megpróbálták visszafoglalni a Kis-Sváb-hegyet és a Városmajort, de támadásuk nem járt sikerrel.) Az északi területek elfoglalása után a budai hídfõ déli részének birtokba vétele következett. Az északi frontszakaszon a további támadásokat az oroszok be is szüntették. Ezzel párhuzamosan elindult a Sas-hegy ostroma, illetve még korábban súlyos harcok árán birtokba vették a megerõsített Farkasréti temetõt. A Sas-hegy volt a budai védelem kulcspontja, ennek birtokában az oroszok teljesen be tudták lõni a budai hídfõ teljes területét a Várhegyet is beleértve. A harcok február 2-án kezdõdtek. Az oroszok a Böszörményi és a Budaörsi út felõl támadtak két irányból és megpróbálták bekeríteni a Sas-hegyen védekezõ csapatokat. Támadásuk fokozatosan nyert tért és február 6-ra teljesen bekerítették, másnapra a hegy elesett. Idõközben a németek utolsó szükségrepülõtere is használhatatlanná vált, mert az oroszok annyira megközelítették a Vérmezõt , hogy tüzérséggel már be tudták azt lõni. (Február 5-én szállt le az utolsó gép a mezõre.) A hídfõ ekkor már nagyon összeszûkült, lényegében már csak a Várhegyre és a Gellért-hegyre koncentrálódott. Február 9-én megkezdõdött a Gellért-hegy ostroma. Az oroszok a lankásabb nyugati irányból támadtak és lépésrõl-lépésre szorították vissza a védõket a Citadella felé. Február 11-re a Gellért-hegy is az oroszok kezére került. A védõk által tartott terület ekkor már csak a Várhegy és szûk környezete volt. Pfeffer-Wildenbruch (a Budapest erõdparancsnoka) Hitler utasításaihoz hûen az utolsó házig harcolt, de a végsõ percben mégis a kitörés mellet döntött. Az oroszok már számítottak rá, mivel korábbi csaták során sem adták meg magukat harc nélkül a németek. A kitörés fõ iránya a Szilágyi Erzsébet fasor, Hûvösvölgyi út volt. Itt sikerült is a csapatoknak áttörniük az oroszok vonalán. Ugyanakkor léteztek más kitörési irányok is, mint például északra Szentendre, majd Dobogókõ felé. A német és magyar parancsnokok az Ördög-ároknak épített föld alatti csatornarendszerben próbáltak kijutni az ostrom gyûrûbõl, de sikertelenül. Összességében a kitörõ csapatoknak csupán töredéke, néhány száz ember érte el a német vonalakat, a többiek vagy elestek a kitörésben, vagy az után fogságba kerültek. Háttértematika bemutatása 2.1 A térkép célja Ahogy már a bevezetõben is írtam, egy minden korábbinál részletesebb és bõvebb térképmû elkészítését tûztem ki célul. A kezdeti adatgyûjtési nehézségek után vált világossá számomra, hogy lényegében még nem születet ilyen feldolgozás ebben a tárgykörben és a készítendõ térkép a jövõben forrástérképként szolgálhat. Mikor a Pest elõterében húzódó Attila-vonalra vonatkozó ismereteket próbáltam összegyûjteni, derült csak ki, hogy a korábban rajzolt térképek, amelyeken feltüntették az Attila-vonalakat, csak hozzávetõleg fogadhatóak el vagy egyes részeikben egyáltalán nem, ugyanis senki nem térképezte fel eddig igazán pontosan a vonal futását, amelyet ábrázolni szándékoztam. A diplomamunkám részeként e védelmi vonalak pontos meghatározását is tervbe vettem. Tudomásomra jutott, hogy a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fotogrammetriai és Térinformatikai Tanszékén folyik egy ezzel kapcsolatos kutatás. Megkerestem a kutatócsoportot, remélve, hogy pontosabb ismeretekkel rendelkeznek a vonalról, de kiderült, hogy a kutatás csak most indul. A munkába engem is bevontak, és felosztottuk, mely területeket ki vizsgál. A Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az Attila I és Attila II, míg én az Attila III védelmi állás beazonosítását vállaltam el, amelynek eredményeit a térképemen ábrázolnánk. (Illetve, mivel az eredeti kivágatomon csupán az Attila III vonal mutatható be, megegyeztünk, hogy kibõvítem a térképet kelet felé, hogy a másik két védelmi sáv is ábrázolható legyen.) A továbbiakban más területeken is folytattam az adatgyûjtést, és itt is szembesültem azzal, hogy a témáról nincsen igazán részletes térkép, de lenne rá igény. Ennek szellemében egy újabb véletlen során találkoztam egy fiatal történészekbõl álló csoporttal, akik az 1944 õszén és 1945 tavaszán Magyarországon zajlott hadmûveleteket (Konrád I., II., III:) dolgozzák fel igen nagy részletességgel, az adataikat pedig korabeli katonai térképeken ábrázolnák (frontvonalakat, egységek elhelyezkedését stb.). Mindezt interneten publikálnák, hogy hozzáférhetõ és kutatható legyen mindenki számára. Ehhez a készülõ adatbázishoz csatlakozna az általam készülõ térkép is, mivel egyrészt az általuk vizsgált idõszakba esik, másrészt Budapest ostroma szervesen kapcsolódik a Konrád hadmûveletekhez. Egyelõre ezeket tekinthetjük a térkép legfontosabb felhasználási területeinek. 2.2 A térkép típusa A térkép célja Budapest második világháborús ostromának bemutatása a korábbi ábrázolásokhoz képest lényegesen nagyobb részletességgel. Ezért történelmi térképnek tekinthetõ a térképmû. Definíció szerint történelmi térképnek számít: „Az elmúlt korok természeti, földrajzi, igazgatási, hatalmi, politikai, gazdasági, közlekedési szerkezetét, migrációit és csapatmozgásait bemutató térképek.” A definícióból kiindulva a jelen esetünk az utolsó kategóriába tartozik, amely a klasszikus történelmi térképtípus közé sorolható, amely elmúlt korok csapatmozgásait tükrözi, ebben az esetben a második világháborús hadmozdulatokat. A ábrázolásom viszont ennél lényegesen összetettebb: A térképi alapom is már önmagában egy történelmi térképnek tekinthetõ, mivel egy adott idõpillanatra vonatkozóan mutatja be a felszín egy adott részét, Budapestet és környékét. A térképet korabeli források alapján szerkesztettem, amely ezért egymagában is megállná a helyét, mint egy korabeli viszonyokat tükrözõ várostérkép. Viszont a céltematikám most nem egy közlekedési vagy közigazgatási viszonyok bemutatására szolgáló térképmû megszerkesztése volt, ezért eltekintettem ezek ábrázolásától, leszámítva a legfontosabbakat, amelyek nem elhagyhatóak. Ilyennek tekintettem a vasút, HÉV és a teljes közúthálózatot, továbbá a határok esetében Budapest korabeli városhatárát. Ezek ábrázolása mindenképpen szükséges volt hadtörténeti témám szempontjából is. Viszont a térkép méretaránya (1:30000), amely elég nagy részletességet tesz lehetõvé, továbbá az ábrázolt teljes közút- és vasúthálózat és a közel teljes utca névrajz miatt várostérképnek is tekinthetõ és tekintendõ. Ezzel lényegesen többet ábrázoltam, mintha csupán a korabeli viszonyokat próbáltam volna visszavetíteni a mai állapotokra. Egy ilyen térképet joggal lehet történelmi térképnek is nevezni, de a kiindulási forrásaim is korabeli térképek voltak, és a mai térképekhez semmilyen módon nem próbáltam illeszteni a készülõ munkám. Így akár úgy is tekinthetjük, hogy az adott korban élõ térképészként elkészítettem a korabeli Budapest várostérképét. (Mind a közlekedési, mint a közigazgatási tematikát csupán részben ábrázoltam. Lehetett volna teljes mértékben is, csupán a hadtörténeti téma szempontjából volt indifferens e tematikák bõvebb bemutatása.) Mindezen tényezõket figyelembe véve alaptérképem, amelyet elkészítettem a hadtörténelmi téma bemutatásához, olyan történelmi várostérkép, amivel akár közlekedni is lehetett volna a korabeli Budapesten. 2.3 A térkép méretaránya A célterület és a tematika kellõ részletességû bemutatásához igen nagy méretû térkép elkészítése szükséges. Ugyanakkor figyelembe kellett vennem a sokszorosítási lehetõségeket is, ezért a papírméretnél az A0-s méretet választottam. Ez a nagyság még nyomtatóra is megfelelõ, és nyomdai sokszorosításra is alkalmas lehet. A papírméret meghatározása után a méretarány megválasztása következett. Itt sokáig nem tudtam egyértelmûen dönteni. Az általam felhasznált források 1:25000 és 1:30000 korabeli várostérképek, illetve 1:25000-es katonai térképek voltak. A hadmûveletek során mind a szovjet-román, mind a német-magyar csapatok a 1:25000 térképsorozat szelvényeit használták. Ez a méretarány és az ezzel összefüggõ részletesség felelt meg legjobban a hadmûveletekhez. Kezdetben magam is az 1:25000 méretarány mellet döntöttem, de rögtön több problémával szembesültem: Mind a budai és a pesti belsõ területek ábrázolása, ebben a méretarányban nem lehetett elég részletes ahhoz ,hogy az általam ábrázolni kívánt tematika maradéktalanul elférjen. A méretarány miatt a Budapest környéki peremterületek egy része már nem esik bele a térképtükörbe, pedig az itt lezajló hadmûveletek ábrázolása mindenképpen fontos és szükséges, ha a város ostromának folyamatát próbáljuk bemutatni. A fenti okok miatt meg kellett változtatnom a méretarányt, de figyelnem kellett arra is, hogy az új méretarányban a fent említett két kritériumon túlmenõen, a térkép részletgazdag maradjon, többek között azáltal, hogy a teljes közúthálózatot tartalmazza utcanevekkel együtt. Mindezen feltételek figyelembevételével döntöttem a 1:30000 méretarány mellett, amelyben a mai Budapest teljes területe és a peremterületek egy része még ábrázolható egy A0-s méretû lapon. Ugyanakkor a pesti és budai belsõ területek részletessége tovább „romlott” az új méretaránnyal, így ennek kiküszöbölésére egy pótmegoldást kellett eszközölni. Mivel a térképtükör fekvõ helyzetû, és kelet-nyugati irányban lényegesen több esne a térképbe, mint amennyi szükséges a téma bemutatásához. Ezért a térképtükröt megosztottam és a fõtérkép mellé két melléktérképet illesztettem. Ezek a pesti és budai belterületet nagyobb részletességgel mutatják be. A melléktérképek méretarányának és a melléktérképek által ábrázolt területek határának megválasztásánál ismét újabb problémákba ütköztem. Kezdetben az 1:15000 méretarányban gondolkodtam, mely bõséges helyet kínált volna a tematika ábrázolására, de figyelembe kellet vennem a hadmûveletek elhelyezkedését és ehhez kellett igazítanom a melléktérképeket. A hadmûveletek tekintetében irányadónak Ungváry Krisztián könyvében szereplõ két belsõ terület térképet tekintettem, nagyjából ezek területeit szerettem volna a melléktérképeken bemutatni. Viszont az általam választott 1:15000 méretarány nem volt megfelelõ, mert csak túl kicsi területet lehetett volna rajta ábrázolni, ezért a méretarányt 1:20000-re változtattam, így sikerült elérnem a kívánt részletességet és az általam ábrázolni szándékozott területek is elfértek a melléktérképeken. 2.4 A térképtükör A nyers papírméret és a térkép méretarányának meghatározása után a térkép keretét kellett eldöntenem, milyen legyen. Ez több problémával járt: Mivel a térképi alapom várostérképnek tekinthetõ, a térkép akár készülhetne kifutós térképtükörrel is. Ez a megoldás viszont történelmi térkép esetében mindenképpen szokatlan lenne, így inkább a kerettel határolt térképtükröt választottam. Ugyanakkor el kellett döntenem, legyen-e kitörés a térképkeretnél vagy sem. A méretarány behatárolta mekkora az a terület ami ábrázolható a térképtükörben, így azt kellett megvizsgálni, hogy a téma szempontjából lesz-e olyan terület, amelynek bemutatása fontos lenne, de mégsem fér a térképtükörbe, és csak kitöréssel lehetne megoldani annak ábrázolását. Az alapvetõ nehézséget az jelentette, hogy a mai Budapest teljes területét szándékoztam ábrázolni, bár a harcok csak lényegesen kisebb zónában folytatódtak, és, fõleg a budai oldalon, jelentõs területeken nem is voltak. Egyidejûleg a pesti területeken komoly védelmi harcok dúltak és ezek bemutatását fontosnak találtam, de azt sem akartam, hogy a térképtükörben ábrázolt terület túlzottan eltolódjon kelet felé, és így a budai oldalt csak részlegesen ábrázolná Budapest közigazgatási határán belül. Ezt a dilemmát oldotta fel az, hogy a térkép címében Budapest ostromát kívánom bemutatni, így Budapest teljes területének bemutatása elsõbbséget élvezett. Ezzel szemben nincs konkrétabban megfogalmazva, hogy az 1950 elõtti vagy utáni Budapestrõl van-e szó. Ez a körülmény elvileg biztosít némi mozgásteret, de a budai oldalon a városhatár nyugati része nem sokat változott, ezért a kérdés eldõlt. A mai Budapest teljes területét fogom bemutatni. Lehetõségként felmerült ekkor, hogy a pesti oldal térképen túlnyúló részeit kitöréssel ábrázolhatnám. Itt viszont figyelembe kellett vennem a történelmi tematikát is. Fontosnak tekinthetõ-e ennek a résznek a bemutatása vagy az ostrom szempontjából lényegtelen? Végül arra a következtetésre jutottam, hogy alapvetõen fontos és jelentõs hadmûveletek itt nem zajlottak, és a frontvonal is viszonylag gyorsan áthaladt eme terület felett, így a pesti oldal ezen kis csücskének ábrázolásától eltekintettem. Ezért a térképtükörnél a kitörés alkalmazását elvetettem. 2.5 Térképi alapanyagok A háttértérkép elkészítéséhez alapvetõen két forrást használtam fel. Az egyik a Budapestrõl és környékérõl készített 1:25000-es sztereografikus szelvények (4962/3, 4962/4, 5062/1, 5062/2). Ezen katonai térképek legfõbb hátrányuk a koruk, mivel az 1930-as évek elején készültek el, míg a világháború idejére már jelentõs változások következtek be, fõleg Budapesten, amelyek már nem szerepelnek a térképeken. Ennek ellenére rendkívül jó térképi alapnak tekinthetõek, legfõképp ha figyelembe vesszük, hogy az ostrom során ezt a méretarányú térképet használták a csapatok és napi jelentéseikben is erre a térképre vonatkozó adatokat adtak meg. Pl.: „… Elsõ vonal: Filatori gát, Óbudai régi temetõ, Remetehegyi út és Perényi út sarok, Remete hegy 348. magassági pont, Ny 600 m., Látó hegy 377. magassági pont, innen D-re kb. 1 km-re 275. háromszögelési pont, Rókus-hegy „R” betûjétõl Ny-ra 500 m-re, Fogaskerekû vá., innen Ny, majd D-re fordulva a fogaskerekû vasút mentén , Orbán-hegy „B” betûje, Márton-hegy „O” betûje, Farkasréti temetõ D útkeresztezõdések, Dobogó 151. háromszögelési pont, Hunyadi keserûvíztelep „P” betûje, Ény irányban a vasút, Kelenföld írás elsõ „K” betûje, Lágymányos Írás „L” betûje, innen K-re a vasút vonala.” [1] A történelmi tematika felvételénél igen nagy szerepet kapott ez a tény hogy a térképre pontosan berajzolhatóak a napi jelentések által megadott frontvonalak. Bármilyen más térkép esetén ez nem lehetett volna lehetséges, hiszen mint az idézett jelentés is mutatja sokszor a térkép egy-egy megírásának egy-egy betûjéhez képest adták meg az elsõ vonal helyzetét. A katonai térképek felhasználásával készült a vízrajz, domborzatrajz teljes egésze és a síkrajz nagyobbik hányada. Ám a sztereografikus szelvények viszonylag réginek számítottak már a világháború idejére, továbbá a fedettségi viszonyok jelentõsen változtak a térkép készítése óta eltelt idõhöz képest. Döntõen Budapest terjeszkedett, illetve a környezõ települések fejlõdtek, drasztikus ütemben növelve a beépített területek nagyságát. Továbbá néhány helyen erdõsítés miatt újabb parkerdõk keletkeztek. A másik forrástérképem segítségével tudtam az elõbb említett különbségeket ábrázolni. Ez egy 1947-ben készült Budapest várostérkép, melyek elõzménye egy háború elõtt készült változata volt. Az 1945 elõtti térképen még teljes szintvonalrajz is szerepelt, melyet a sztereografikus szelvényekrõl vettek át. (A 1947-ben készült térképen már nincs szintvonalrajz.) Elsõre logikusabb lett volna a háború elõtti változatot felhasználni, de pontosan nem tudtam megállapítani mikor is készült, viszont a másik térképnél az utcanévváltozások alapján meg tudtam állapítani, mikori állapotokat tükrözhet. (Évszámot egyik várostérkép sem tartalmazott, így csak következtetni lehetett rá.) A másik ok, amiért a késõbbi változat felhasználása mellett döntöttem az volt, hogy ez a térkép a már kiterjesztett Nagy-Budapestet ábrázolja. (Érdekességképpen a térképen jelölték az akkori Budapest határát és a még csak tervezett, 1950-ben egyesített Nagy-Budapest határát is.) A névrajz tekintetében felhasználtam mindkét forrástérképem, de ezeken felül ellenõrzésnek, illetve sok helyen az utca névrajz helyesbítéséhez „Budapest teljes utcanév lexikonját” alkalmaztam. 2.6 Korábbi ábrázolások Budapest ostromának bemutatása térképeken a háború utáni idõszakra esik, de szükségesnek érzem röviden megemlékezni, milyen térképeket használtak a harcokban részt vevõ felek, mely térképek késõbb a történészeknek forrásként szolgáltak. A magyar alakulatok, illetve a velük szövetséges németek a 30-as évek eleji állapotokat tükrözõ 1:25000 sztereografikus szelvények térképeit használták a város elõterében és peremterületeinél folyó harcokhoz. A beépített területeken viszont ezek a térképek kevéssé voltak használhatóak, mivel nem tartalmaztak utcaneveket. Ezért ennek kiküszöbölésére, azért hogy a csapatok ne tévedjenek el a hatalmas város utcatengerében a tisztek maguk által rajzol vázlatokkal tájékozódtak és jelentéseikhez is ezeket csatolták. Az oroszok viszont rendelkeztek1:25000 méretarányú Budapest várostérképpel, melyet kifejezetten az ostrom céljára készítettek. Minden egyes háztömb külön számkódot kapott, az utcák pedig cirill betûs névrajzzal szerepeltek. A térkép alapját a magyarok 1:25000 sztereografikus szelvényei voltak, melyek alapján készült el háború elõtt, majd mikor világossá vált, hogy Budapesten harcokra fog sor kerülni kiegészítették a háztömbök azonosítására szolgáló számkódokkal. Ez a térkép sokkal naprakészebb állapotokat tükrözött az ostromhoz viszonyítva, mint amilyeneket a magyar és német csapatok használtak. Az ostrom hadtörténeti jellegû feldolgozása sokáig váratott magára. A háború utáni idõszakban számtalan visszaemlékezés született a harcokról, de ezen munkák nem tartalmaztak még csak vázlatokat sem. A témát hosszú ideig tabuként kezelõ történészek közül elsõként Tóth Sándor könyvében találkozunk egy vázlatos ábrázolásával az ostromnak, amely 1975-ben jelent meg. A frontvonalak a térképen nagyon elnagyoltak, sokszor csak kilométeres pontossággal adja meg, összesen öt idõpontra vonatkozóan. A késõbbiek során szaporodnak a publikációk és könyvek ebben a témakörben. 1985-ben Tóth Sándor Dombárdy Lóránddal együtt a magyar királyi honvédség történetét dolgozták fel, mely könyvben külön részben helyet kapott Budapest ostroma. Itt már a korábbi vázlat helyet egy duplaoldalas Budapest és tágabb környékét bemutató részletes úthálózatot és beépítettséget ábrázoló térképet találunk. A térkép újdonsága, hogy a korabeli fedettségi (1945-ös) viszonyokat ábrázolja, de a térkép méretébõl adódóan mind a budai, mind a pesti belváros csupán bélyeg nagyságú, így a belsõ területekrõl érdemi információval nem szolgál. Még ugyanebben az évben (1985) a szerzõpáros a két kötetes „Magyarország hadtörténete” címû nagyszabású mûben hazánk második világháborús harcairól írtak. Budapest ostromához tartozó fejezetnél a már említett dupla oldalas térkép került be azzal a különbséggel, hogy itt már nem fekete-fehér, hanem színes formában publikálták. Ebben az idõszakban az iskolai térképeken is megjelentek a Budapest ostromával foglalkozó térképek, de ezek mind a Tóth Sándor féle dupla oldalas térkép egyszerûsített vázlatainak tekinthetõen, így lényegi új információt nem adtak. A következõ új elemeket tartalmazó ábrázolás Ravasz István nevéhez fûzõdik (1995). Õ több helyen is publikált Budapest ostromról. Egyik ilyen mûvében közölt egy általa készített térképet, mely a Tóth Sándor féle térkép egy bõvített változata. A térkép érdekessége, hogy a két háború között készült 1:25000 sztereografikus szelvények kicsinyített képére rajzolta rá a hadmozdulatokat és frontvonalakat. A térkép nem haladta meg az A3-as méretet. Budapest belsõ területei itt lényegesen részletgazdagabban látszottak, mint a korábbi esetekben, viszont ezzel párhuzamosan a külsõ területeknek csupán töredékét ábrázolta. A frontvonalak tekintetében hét idõpontra adja meg azokat ,míg Tóth Sándor könyvében a térkép csupán öt idõpontot különböztet meg. Továbbá a térképen már szerepel az Attila-vonal feltételezett futása. A rendszerváltást követõ idõszakban az eddigi legátfogóbb kutatást végzõ történész ebben a témában Ungváry Krisztián, akinek a könyve számos térképet tartalmaz. Külön térképek foglalkoznak Budapest elõterében folyó harcokkal és külön részletes kinagyított térképek ábrázolják a pesti és budai belterületen az ostromot. A frontvonalakat több mint harminc napra lett megadva (közel napi bontásnak tekinthetõ). Továbbá a térkép számos tematikus információt is tartalmaz, ellentétben minden korábbi k ábrázolással szemben. A térképek a korábbiaknál lényegen nagyobb részletességgel mutatják be az ostromot. A térképkészítése szerint hasonló a Ravasz István által készítetthez annyiban, hogy itt is a korábbi 1:25000 sztereografikus szelvények kicsinyített, vagy a belterület esetén nagyított változatait használták fel térképi alapnak. A 2001-ben kiadott könyvbe a térképeket a Kart & Text Kft. készítette el Ungváry Krisztán kutatásai alapján. A legutóbbi idõben iskolai falitérképnek a STIFEL Kft. számára Faragó Imre és Nagy Béla dolgozta fel Budapest ostromát. A korábbi ábrázolásoktól eltérõen ez lényegesen nagyobb méretben készült, de csupán melléktérképként szerepel egy Magyarország második világháborús harcait bemutató falitérképen. A térkép az Ungváry Krisztán által írt könyv adatain alapul, így ehhez képest újat nem tartalmaz, viszont ábrázolásában ellentétben az elõbb említett könyv térképeivel ez színes. Meg kell említeni elõzmények egy nem a hadmûveletekkel foglalkozó, de mégis fontos forrástérképet, mely a Budapesten belüli német és magyar hatóságok (katonai hatóságok központjai, nyilas házak, gyûjtõfogházak stb.) területi elhelyezkedésével foglalkozik. A térkép a Magyarország hadtörténete címû kiadványban lett publikálva 1985-ben. Ilyen elõzmények után álltam neki elkészíteni minden korábbinál részletesebb falitérkép elkészítésnek. A térkép nem csupán a történelmi információk tekintetében, hanem méretében is meghaladja a korábbiakat. 2.7 A domborzatábrázolás A térképeknél a domborzat jelölése (a „fent” és „lent” viszonyainak megállapítása) az egyik legfontosabb információ a felhasználó számára. A történelmi térképek nem számítanak kivételnek ebbõl a szempontból, a magassági viszonyok valamilyen jellegû bemutatása alapkövetelmény. A választott ábrázolási módszerek viszont témától függõen különbözõek lehetnek. Történelmi térképek esetében többnyire csak árnyékolásos domborzatábrázolást alkalmaznak a relief bemutatására. Többségében ez a megoldás elégséges a domborzati viszonyok érzékeltetésére, ám néhány sajátos esetben ez nem megfelelõ. Ilyenek a valódi történelmi térképek azon típusai, melyek nagy részletességgel mutatnak be egy viszonylag kisebb területen bekövetkezett hadmûveletet vagy csatát. Nem kizárólag a 20. század csatáinál, de a megelõzõ korok háborúiban vívott ütközetek térképeinél is elõnyös lenne a szintvonalas ábrázolás, ugyanis a summer nem adja vissza a domborzat pontos, mérhetõ képét csupán sejteti azt. A részletes hadmûveleteknél viszont a részletességen van a hangsúly, hogy adott esetben melyik terepszakaszon nehezebb támadni a domborzat miatt. Továbbá, hogy melyek az adott terület stratégiai magaslatai, melyek birtokában tûz alatt tartható nagyobb terület. (pl.: Sas-hegy, Gellért-hegy, Budapest esetében) Térképem esetében szintvonalakkal történõ domborzatábrázolás mellet döntöttem, mivel a részletes hadmûveletek bemutatásához, így lehet a legpontosabban bemutatni (akár mérhetõ módon is) a magassági különbségeket. Az alapszintköz tekintetében viszont már nehezebb volt dönteni. Elõször 20 m alapszintközre gondoltam, de a hadmûveleti terület és a domborzat tanulmányozása után rá kellet ébrednem, ez nem adná meg a kellõ részletességet. Ezért 10 m-re változtattam meg az alapszintközt. A szintvonalrajz a 1:25000-es sztereografikus szelvények szintvonalrajza alapján készült. Ezek a szelvények a 1930-as évek elején készültek el és csak a síkrajzukhoz használtak légifotókat, a szintvonalrajz mégis pontosnak mondható. A mai Gauss-Krüger térképek szintvonalrajzát azért nem használhattam fel, mert nem lehetett volna torzításmentesen a térképbe illeszteni a vetületi különbségek miatt, mivel a térkép minden más eleme a sztereografikus szelvényekrõl vagy azokból levezetett térképekbõl (várostérképek) került átrajzolásra. A választott szintvonalrajz nagy részletességgel ábrázolja Budapest és környéke domborzatát, a történelmi tematika megrajzolása során bizonyosodott be menyire is fontos a szintvonalrajz az ilyen jelegû térképeknél. A légvédelmi ütegek helyének megállapításánál légifotókat használtam és ezek alapján próbáltam a térképemen meghatározni a helyzetüket. A pesti oldalon számos esetben találtam olyan helyen ütegeket, ahol kisebb-nagyobb 10-15 m magas „buckák” helyezkedtek el. Értelemszerûen ezekre telepítették a németek a légvédelmi ütegeket. A szintkülönbség olyan minimális volt hogy a légifotókon fel sem tûnt, csupán a beazonosításnál derültek ki. Viszont ha summer, vagy nagyobb alapszintközû szintvonalas ábrázolást választok, ez az apró, de mégis fontos információ elveszett volna. Részlet a térképbõl 2.8 A vízrajz A vízrajz teljes egészét a sztereografikus szelvényekrõl vettem át. (Mivel a szintvonalrajz is ezen szelvények alapján készült.) A Dunát, értelemszerûen, a méretébõl következõen felületként ábrázoltam. A Dunába ömlõ patakok pedig vonalas elemként jelennek meg (pl.: Rákos-patak). Fontos a történelmi térkép esetében a vízrajzot is visszavetíteni az adott korra vonatkozó állapotra, ezért is tûnt értelemszerûnek a korabeli katonai térképek alkalmazása. A vízrajzi változások fõleg a Duna esetében számítottak jelentõsnek. A partvonal helyenként megváltozott. Illetve, ami még fontosabb különbségnek mondható a tavaknál, a Lágymányosi-tó megléte, melyet majd a háború után feltöltenek törmelékkel. A felületi vizeket halvány kék színnel ábrázoltam, azért hogy ne legyen túl domináns és ne hasonlítson a céltematikában is használt kék színre. Részlet a térképbõl 2.9 Növényzeti fedettség A növényzeti fedettség kategorizálását különbözõ szempontok alapján tehetjük meg. Térképem esetében elsõdlegesnek a hadtörténeti téma bemutatása miatt egy katonai jellegû osztályozást mellett döntöttem. Hadmûveletek során (akár támadás, akár védekezés esetén) a növényzet jelentõsen befolyásolja a küzdelem jellegét. Más jellegû harcot kell folytatni erdõben, ahol például nem lehetséges a tankok bevetése, megint más a harc természetesen szántóföldeken vagy gyümölcsös kertekben. Ezen követelményeknek érzõdniük kell a térképen is, ennek megfelelõen három kategóriát különítettem el. A kategóriákba sorolás annak alapján történet mennyire könnyen vagy nehezen járható a terület mozgó hadsereggel (tankok, nehézfegyverek, szállítójármûvek). Ennek alapján az erdõ lett az elsõ kategória, mely a legnehezebben járható. Ide soroltam a városi parkokat is, bár nem teljesen helytálló abból a szempontból, hogy a parkok viszonylag könnyen átjárhatóak, de a növényzet jellegét tekintve az erdõhöz állnak a legközelebb. Ugyanakkor a Városliget, vagy Népliget akár kisebb erdõnek is tekinthetõ, így a besorolás ebbõl a szempontból is alátámasztható. (Sötétzöld felületi színnel jelöltem az erdõket a térképen.) A második kategória a szõlõ és gyümölcsös lett. Az ilyen jellegû területek sokkal könnyebben járhatóak akár még kisebb jármûvekkel is, mint az erdõk. Egyrészt mert általában szabályos telepítésûek. Sorokban ültetik a szõlõtõkéket vagy gyümölcsfákat és a sorok közti „utak” kiváló területet biztosítanak az átjárásra. Mégis túl nagy területet nem lehet átlátni a sûrû ültetés miatt ezért ebbõl a szempontból az erdõre hasonlít. (A szõlõ és gyümölcsös zöldessárga színû.) A harmadik típus a rét-legelõ-szántó. Itt a közös tulajdonság a növényzet viszonylag alacsony magassága, mely lehetõvé teszi a messzire látást. A növényzet semmilyen szempontból nem segíti a védõt, viszont lehetõvé teszi a modern harceszközök bevetését. Különbségként azért elmondható, hogy a szántóföldeken a haszonnövények magasabbra nõnek, ellentétben a rétekkel. De ez a magasságbeli különbség csak az aratásig áll fent, továbbá a támadó hadmûvelet során jármûvekrõl még a lábon álló kukorica, vagy búzatáblák is könnyen átláthatóak. Ezért nem tartottam olyan fontosnak külön megkülönböztetni réteket és szántókat. A történelmi tematika szempontjából nem hordoz olyan többletinformációt mely szükségessé tenné az elkülönítést. A domborzat és a földúthálózat részletes ábrázolása pedig sejteti, hogy mely területek lehetnek rétek és legelõk és melyek a síkvidéki szántóföldek. (Ezeket a területeket halványzöld színnel fedtem le.) A növényzeti fedettséget a sztereografikus térképek alapján megrajzoltam, de ezek viszont több mint 15 évvel az ostrom elõtt készültek és sok esetben már nem helytállónak. Szerencsétlen módon a háború elõtt és a háború után kiadott várostérképek is csupán átvették a sztereografikus szelvények növényzeti ábrázolását és semmilyen új elemet nem vettek fel vagy módosítottak, ezért a korhûség ebbõl a szempontból nem mondható teljesnek. Az egyetlen forrás, amire még a sztereografikus térképek mellett támaszkodni tudtam, a háború utáni légifelvételek, ám ezek zöme 1950 után készült. Így nem a háborús állapotokat tükrözik, hanem már az újjáépítés utáni állapotot mutatják, de azért mégis útmutatónak használhatóak, hol lehettek a változások. Mindezek figyelembevételével használtam fel a sztereografikus szelvényeket tudva, hogy nem tekinthetõk idõszerûnek a 1945-ös állapotra, de jobb híján ezt kellett használnom. Részlet a térképbõl 2.10 Épített fedettség A második világháború során a legsúlyosabb harcokra a városokban került sor (Sztálingrád, Budapest, Berlin). Ennek okai abban keresendõk, hogy a legkomolyabb védelemre egy városban kerülhet sor. A páncélosok sebezhetõvé válnak az utcák tengerében, a gyalogságnak pedig minden házért meg kell küzdenie. Mindezek eredményként hatalmas veszteséget szenved a támadó, de a védõ fél is kivérzik egy hosszú harc során. A városi harc természete azonban eltérõ egy kertes házas elõvárosi zónában, egy belvárosi területen többemeletes bérházak között és megint más nagy egybefüggõ gyártelepeken. Az ipari terület és a lakóterület megkülönböztetése egyértelmû volt. A szürke szín eltérõ árnyalatait kapták. Azért a szürke szín alkalmazása mellet döntöttem, mert ez viszonylag visszafogottnak tekinthetõ és lehetõvé teszi a történelmi tematika bemutatásánál dominánsabb színek alkalmazását, melyek kellõképpen látszanak majd a szürke háttértõl. A belvárosi területek és a kertes házas zóna elkülönítésérõl viszont le kellet mondanom. Lehetséges lett volna a kertvárosi zóna egyen méretû alaprajzhoz hasonló házakkal való ábrázolása, de a szürke szín alkalmazása nem lett volna elõnyös ebben az esetben, ugyanis nem különült volna el látványosan, mivel a méretarányból fakadóan túl kis méretûre kellett volna választani az egyen méretû házakat és a világos szürke szín nem elég markáns. Fekete szín esetében ez az út járható lett volna, mint ahogy a sztereografikus szelvényeken alkalmazták, de ez lehetetlenné tette volna más tematika ábrázolását. Emiatt csupán a lakóövezetet és az ipari területet különböztettem. Továbbá a megkülönböztettem Budapesti gettó területét, külön felületi színnel elkülönítve a másik két épített fedettségi kategóriától.. Problémát jelentett viszont, ami már a növényzeti fedettségnél is felmerült, hogy a térképek meglehetõsen régi állapotot tükröztek a 1945-ös elméleti állapotomhoz képest. A várostérképek ebbõl a szempontból jelentettek elsõrendû forrásanyagot, mert bár a növényzeti fedettségben nem követték a változásokat, addig a beépítettség változása pontosan átlátható és naprakészebbnek számítottak a katonai térképeknél. Így az épített fedettséget a háború után készült Nagy-Budapestet ábrázoló várostérképrõl vettem át. Használhattam volna a háború elõtti várostérképeket is, de ezek jóval az ostrom elõtt készültek és idõben a legközelebb még ez az 1947-es térkép tekinthetõ. Továbbá ekkorra még az újjáépítés sem is fejezõdött be. Így nem kellett attól tartani, hogy újonnan a háború után létesített lakóövezeteket is ábrázolnék. Részletek a térképbõl (1. lakóövezet, 2. ipari övezet, 3. budapesti gettó) 2.11 Utak, vasutak Városi harcok esetén az utak és vasútvonalak azok a sávok, ahol támadó hadmûveleteket végre lehet hajtani, vagy ahol a csapatmozgások végrehajthatóak. Éppen ezért ezek számítanak a harcok fõ színterének, bár meg kell jegyezni párhuzamosan az utcai harcokkal az épületekben, pincékben, vagy tetõkön éppúgy folyt a küzdelem. Az utcahálózat felvételénél viszont figyelembe kellet vennem, hogy az épített fedettséget milyen forrásból vettem. A 1947-es várostérképrõl kellet már az utcahálózatot is átvennem. Már csak abból kifolyólag is, mert a katonai térképeken az épített fedettség régebbi állapotra vonatkozik és az újonnan beépült területekre nem lenne utcahálózat, ha azt használnám. Viszont a további vizsgálatok során kiderült, hogy az 1947-es várostérkép városhatáron kívüli úthálózata közel sem teljes. A földutak jelentõs részét elhagyták, ezért kettõs megoldást alkalmaztam. A beépített területeken a várostérképet, a külterületeken pedig a sztereografikus szelvényeket használtam alaptérképként. Ezzel a megoldással egy nagyjából teljes úthálózati rajzot készítettem el. A beépített területeken a közutakat valószínûleg forgalom alapján kategorizálhatták, mivel nem sok ismerettel rendelkeztem a korabeli viszonyokról ezen a téren, így átvettem a kategorizálást. Három burkoltút-kategória jött létre, negyedik kategória a földutak voltak. A földút megjelölés azért nem pontos, mert a beépített területeken is tömegével léteztek burkolatlan utak, de a városon belül nem különítettem el õket, mivel errõl nincs fellelhetõ forrás, melyek voltak a korabeli földutak a városban. A városon belüli utakat kétvonalas elemként ábrázoltam fehér kitöltéssel. A cél itt is az volt, hogy ne domináljon a szín, ezzel lehetõvé téve a történelmi tematika hangsúlyos ábrázolását. A földutak egyvonalas szürke elemek. A vasutak tekintetében már egyszerûbb volt a helyzet, itt csak a sztereografikus szelvényeket használtam fel. A HÉV-et nem tekintetem külön kategóriának, mivel a történelmi tematika szempontjából nem jelent különösebb többletinformációt. Egyvonalas fekete elemként szerepelnek a térképen. 2.12 Határok A határok szerepe a történelmi tárgykör szempontjából elhanyagolható. Az egyetlen fontos határ, melynek feltüntetése kötelezõ és szükséges, a budapesti városhatár. A városon belüli kerülethatárok, a városon kívüli község vagy városhatárok gyakorlatilag semmilyen jelentõs információt nem hordoznak, ami a történelmi tematika szempontjából fontos lenne. Ezért csak Budapest 1944-res városhatárát ábrázoltam. Viszont figyelembe kellett venni, hogy túlzottan domináns színt ne alkalmazzak, mert zavarta volna a térkép eredeti témáját. A határt vastag sötétzöld sávval jelöltem. 2.13 Névrajz A névrajz hordozza talán a legtöbb információt a térképen, éppen ezért ennek elkészítése igényelte a legtöbb ráfordított munkát. A térkép többi tartalma esetében is ügyeltem a korhûségre, hogy az adott korabeli domborzati, vízrajzi, vagy fedettségi viszonyait ábrázoljam. A névrajz esetében ez még fokozottabban igaz, ezért minél több forrásból igyekeztem dolgozni. Több csoportját különítettem el a neveknek, melyeket más és más források alapján szedtem össze, illetve leellenõriztem, ha több forrásom volt egy névre. El kellet dönteni milyen névkategóriák kerüljenek felvételre és melyek azok a névtípusok amelyek a történelmi tematika szempontjából közömbösek, így felvételük elhagyható. Ennek alapján a következõ kategóriák születtek: -Térkép címe (részlet a térképbõl) -Hegynevek (részlet a térképbõl) -Szigetnevek -Vízfolyások, tavak nevei (részlet a térképbõl) -Településnevek (városok, falvak) (részlet a térképbõl) -Településrész nevek (Budapesten belül) (részlet a térképbõl) -Utcanevek (részlet a térképbõl) -Vasúti pályaudvarok, állomások és megállók nevei -Magyarázó megírások (épületekre) -Frontvonalak dátumai (részlet a térképbõl) -Alakulatok nevei (részlet a térképbõl) A hegy, sziget, vízfolyások és tavak nevei a sztereografikus térképek névrajza alapján készült, de a mai helyesírásnak megfelelõen. Az e három kategóriába tartozó neveket ezen a térképen lehetett a legnagyobb részletességgel fellelni, ezért használtam ezt forrásnak. A kartográfiai követelmények betartásával készült a névrajz. Talpas betûtípust választottam a hegy és szigetnevekhez. Így akartam elkülöníteni a többi névrajzi kategóriától. A hegyneveket álló, a szigetneveket dõlt betûkkel írtam. A vízfolyások neveit kék dõlt betûtípus jelöli. A településneveknél a forrás a korabeli várostérkép volt. Két kategóriát vettem fel ezen belül, a városokat és a falvakat. Mindkettõ talpatlan betûtípussal készült, a városokat verzállal, a falvakat pedig kurrensel írtam. A településrész-nevek tekintetében nem volt elégséges sem a sztereografikus, sem a várostérkép. Ezért „Budapest teljes utcanév lexikonja” címû kiadványt használtam fel, ahol tételesen felsorolták Budapest összes hivatalos településrész-nevét, azok pontos lehatárolásával, továbbá, hogy mikortól használják hivatalosan azt a nevet, vagy hogy mi volt a név korábban használt változata. E könyv alapján szerkesztettem a neveket. Sajnos az egységes betûnagyságot néhány esetben nem sikerült megtartanom, mivel a térkép többi névrajza olyan sûrû volt, hogy nem lehetett az adott területre elhelyezni a nevet, csak a betûméret csökkentésével. Felmerült a kérdés, hogy esetleg jelölni lehetne a kerületeket is azok számaival, de úgy véltem a történelmi tematika szempontjából teljesen lényegtelen, továbbá a jobb azonosíthatósághoz sem szükséges, mert ott vannak a településrész-nevek, melynek alapján mindenki beazonosíthatja a lakóhelyét. A településrész-neveknél felvetõdött még egy probléma. A budai oldalon számos hegynév és településrész név megegyezik, ezért szükséges volt eldönteni milyen típusú névnek is tekintem õket. (pl.: Mártonhegy, Istenhegy, Gellérthegy… stb.) Az irányelvnek itt azt tekintettem, hogy mivel ez elsõsorban egy történelmi térkép, mely akár a korban várostérképként is szolgálhatott volna, ezért ezeket a neveket településrész névként tüntetem fel. Viszont a történelmi tematika megkívánja hogy a hadmûveletek során nagy hangsúlyt kapó hegyek, mint hegynév legyenek feltüntetve, ezzel is jelezve ezek földrajzi fontosságát. Két ilyen kivétel akadt: a Gellért-hegy és a Sas-hegy. Mindkettõ kulcsfontosságú szerepet játszott a harcokban és Buda elestében is. Földrajzi fontosságukat ez adta meg az ostromlók és ostromlottak számára egyaránt. Errõl a két hegyrõl belõhetõ volt már a budai oldal teljes egésze és a további ellenállás reménytelenné vált ezek elestével. Az utcanevek adják a névanyag többségét, 10000 névnél is több szerepel a térképen. Az ez idáig felsorolt névrajzi típusok neveiben nem történtek számottevõ változások, mindez nem mondható el az utcanevekrõl. Az általam felhasznált térképeken mind, más és más nevek szerepeltek azonos utcákra és nehéz volt megállapítani belõlük, hogy 1944-ben melyik is lehetett használatban. A két világháború között is történtek utcanév változtatások, nem is kis számban, így a világháború elõtti térképek névanyagát sem lehetett átvenni minden kritika nélkül. A térkép utcahálózatát az 1947-es várostérkép alapján vettel fel, mely tartalmazza a teljes utcanév rajzot is. Az 1947-es utcaneveket aztán Budapest teljes utcanév lexikonjában visszakerestem és az adott utca 1944-ben használt nevét tüntettem fel a térképen. A módszer korhûség szempontjából elfogadható, viszont roppant idõigényes volt minden neveet egyesével kikeresni. Az utcanevek megírásánál figyelembe kellett venni, hogy ezek a nevek szerepelnek a legnagyobb tömegben, ugyanakkor viszonylag kis méretûeknek kell lenniük, ezért egy talpatlan betûtípust választottam. Továbbá figyelembe véve e nevek helyigényét és az olvashatóság kritériumát, ezért egy tömörebb és vastagabb betûkészletet alkalmaztam. Az utcanevek megírásánál további kritériumot is felállítottam. Az út és utca-rövidítéseket mindenütt igyekeztem kiírni, ahol erre volt elég hely és nem zavarta az egyéb térképi tartalmat. Ahol ez nem volt lehetséges, csak ott rövidítettem. Az utcanevek esetében szintén csak kizárólag ott rövidítettem, ahol feltétlenül szükséges volt. A vasúti pályaudvarok, állomások és megállók neveit talpatlan dõlt betûkkel jelöltem, melyek külön kategóriát képeztek. A forrás itt a 1947-es várostérkép volt. Az elkülönítés oka, hogy teljesen más jellegû objektumot jelöl, mint az egyéb névrajzi elemek, ennek hangsúlyozása miatt szükséges egy eltérõ betûtípus alkalmazás. Továbbá a történelmi tematika szempontjából is kiemelt fontosságúak a vasútvonalak és a pályaudvarok, mert az ostrom során részben ezek mentén történtek a támadások, részben pedig, mert fontos hadszínterek voltak a városban, melynek birtoklásáért súlyos harcokat vívtak. A magyarázó megírások a városon belüli nagyobb épületkomplexumokra vonatkoznak. A forrás itt egy háború elõtti várostérkép, ahol a gyárak, kórházak és laktanyák név szerint fel voltak tûntetve. A magyarázó megírások csupán e három típusú névre vonatkoznak. Fontosságukat az adja, hogy az ostrom során egyes épületcsoportok, nagy jelentõsséget kaptak a védelemben és ezért érdemes kiemelni õket. (pl. Nádor laktanya) A frontvonalak nevei már a céltematika részét képezik, ezért ábrázolásuk hangsúlyos. Vörös színû talpatlan, álló betûkészletet használtam. Viszonylag nagy tömegben fordulnak elõ a térképen. Elhelyezésüknél ügyeltem, hogy más nevekkel ne kerüljenek átfedésbe, továbbá, hogy lehetõség szerint el lehessen olvasni a nevet a térkép forgatása nélkül is. Az alakulatok nevei szintén a céltematika része. A frontvonal-nevekre is igaz, hogy a követelményeket itt is megpróbáltam betartani, de itt újabb problémák is felmerültek. Meg kellett különböztetni a német és orosz felet, továbbá a németek oldalán harcoló magyar és az oroszok oldalán harcoló román alakulatokat. Négy szín alkalmazása nem lett volna szerencsés ezért két színnel és két betûtípussal különítettem el õket. A németeket és magyarokat álló Bold fekete talpatlan betûkkel írtam meg csak dõlten. A magyar és német csapatok elkülönítését rövidített magyarázó nevekkel oldottam meg. Az oroszokat és románokat vörös álló Bold talpatlan betûkkel, elkülönítésüket hasonló módon oldottam meg mint a németek és magyar alakulatoknál. Azon csapatok, amelyek pontos elhelyezkedése nem ismert azokat BoldItalic betûkkel írtam meg, így elkülönítve a többi csapattól, melyek Bolddal kerültek megírásra. Ezzel a módszerrel elkülönítettem mind a négy ország csapatait két szín felhasználásával. A német és magyar csapatok esetében azért választottam a fekete színt a kék helyett, mert a város szürke alapszínébõl sokkal jobban kiugrik ez a vastagított fekete név. Céltematika bemutatása 3.1 Védelmi vonalak A német hadvezetés már jóval az ostrom elõtt felkészült, hogy megvédje a várost. Freissner vezérezredes (a német szárazföldi erõk fõparancsnoka) már 1944. szeptember 22-én elrendelte, hogy Budapest keleti oldalán három patkó alakú védõövet építsenek ki, szárnyaikkal a Dunára támaszkodva. Ez a védelmi rendszer, amelynek tökéletesítése december végéig tartott, az Attila vonal elnevezést kapta. (Attila I., Attila II., Attila III.) A készülõ védelmi rendszer az ország egész védelmi rendszeréhez kapcsolódóan épült ki. A Balaton—Velencei-tó—Budapest vonalon futó Margit-vonal és a Cserhát—Mátra—Tokaji-hegység elõterében húzódó Karola-vonal közötti kapcsolatot teremtették meg a kiépített Attila-vonalak. Az Attila I. Alsógöd—Csomád—Veresegyház—Maglód—Ecser—Vecsés—Gyál—Dunaharaszti terepszakaszon húzódott. A legnagyobb távolsága a Dunától 25-30 km volt. Az Attila II. Dunakeszi—Mogyoród—Isaszeg—Pécel—Pestimre—Soroksár vonalban épült ki, 12-15 km-re az elsõ védõöv mögött. Az Attila III. pedig az elõzõtõl 5-10 km-re, Újpest északi— Kõbánya külsõ szegélye—Kispest déli pereme vonalán futott. A pesti hídfõ védelmének kiépítése ettõl függetlenül már 1944 nyarán a hadiakadémia 3. évfolyamának is feladata volt. A vezérkari vizsgára készülõ századosok már ekkor kijelölték a hídfõt védõ erõdítések pontos helyét. A védõöveket és tüzérségi állásokat 4 hadosztály részére tervezték. A tervezésnél felhasználták még az I. világháborúból fennmaradt terveket, amikor egy rövid idõszakban azzal fenyegetett a keleti front, hogy az oroszoknak sikerül áttörniük a Kárpátokon és benyomulhatnak az Alföldre. A magyar vezérkar már szeptember 11-én (jóval a német utasítás elõtt) hozzálátott az Attila-vonalak kialakításához. A munkában a szlovák mûszaki hadosztály 3000 katonája, továbbá a kivezényelt civil lakosság és a zsidó munkaszolgálatosok vettek részt. (November 11-én már 28000 fõ dolgozott a védõövezet kiépítésén.) Az állásokat november folyamán már megszállták a védekezõ német—magyar csapatok, de egészen decemberig tökéletesítették. A védõöv kettõ-négy lövészároksorból, földbunkerekbõl, továbbá összefüggõ harckocsi árokból állt (6.számú melléklet). Elõttük tüskés drótakadálysort és helyenként aknamezõket is telepítettek. A védelem egésze tábori jellegûnek tekinthetõ, de kiegészült a gyalogsági nehézfegyverek és a tüzérség szervezett tûzrendszerével. Továbbá Csepelnél a Duna vonalában a parttól 5-20 m-re négy-hat soros elektromos drótakadálysort állítottak fel. A drótakadályokat négy méterenként telepítették, 28 km hosszúságban. Miután Hitler parancsa alapján eldõlt, hogy Budapestet az utolsó házig védeni kell, elindul a városon belüli védelmi övek kialakításai is. Hat ilyen belsõ vonal létesült a pesti oldalon: Az elsõ egy reteszállása volt az Attila III. vonalnak. A Rákos vasútállomásnál vált el az Attila III.-tól, s a Rákos-patak déli partja mentén egészen a Dunáig húzódott. A második vonal egy félkört írt le és a Könyves Kálmán körút, a Hungária körút és a