A harckocsi az I. világháború alatt, 1916 szept. 15-én a Somme környékén jelent meg először a csatatereken. Jelentőségét sokáig nem ismerték fel. A páncélos-hadviselés úttörője pont az az állam lett, amelynek a versailles-i békeszerződésben nem csak azt tiltották meg, hogy harckocsit gyárthasson, hanem azt is, hogy egyáltalán vásárolhasson. Ez az állam Németország volt. PANZER-I,-II, 35(t), 38(t) Amikor Hitler 1933-ban hatalomra jutott, a hadsereg vezetése már határozott tervekkel rendelkezett a páncélos-haderőnemre vonatkozóan. A terveket hamarosan tettek is követték. 1934-ben megkezdődött a Pz(Panzer)-I-es típusú könnyűpáncélosok sorozatgyártása. Ezek a minimális páncélzattal ellátott harckocsik tulajdonképpen még inkább csak páncélautóknak minősültek. A sorozat két tagja - Pz-I A, Pz-I B - nem volt löveggel felszerelve, mindössze két 7,92 mm-es Mg-34 géppuskával rendelkezett, legénysége két főből állt. 1942 végén vonták ki őket a harctéri alkalmazásból. Az 1936-tól hadrendbe állított Pz-II-es, három fős személyzetet igénylő sorozat tagjai az egy darab Mg-34 géppuska mellett már rendelkeztek egy 20 L/55-ös löveggel is, ez azonban még mindig alulmaradt a brit, francia és orosz páncélosokkal való összehasonlításban. Ennek ellenére az egyes variánsok gyártása egészen 1943-ig tartott. A II C típus gyártását 1942 decemberében fejezték be, de az 1941 tavaszára kifejlesztett, s a sorozat zárótagjának bizonyuló Pz-II F utolsó példányai még 43 augusztusában is csatasorban álltak. Csehszlovákia 1938-as megszállásakor a németek saját hadrendjükbe sorolták a Pz-I és Pz-II könnyű harckocsiknál lényegesen jobb kvalitású cseh gyártmányú LT-35-ös és LT-38-as közepes harckocsikat is, sőt gyártásukat tovább folytatták. A Pz 35(t) típus fegyverzete két MG 37(t) géppuskából, valamint egy 37 L/40-es lövegből állt. A Pz 38(t) valamennyi változatának lövegűrmérete megegyezett a Pz-III-asokéval (37 L/46). E sorozat utolsó változatát, a Pz 38(t)F-et egészen 1942 második feléig gyártották. 1938-42 között több mint 1500 páncélos készült ebből a szériából. A 38(t) típusokból elégítették ki a szövetséges magyar és román hadseregek igényeit is, így például a 2. magyar hadsereg kötelékében 1942 áprilisában az orosz frontra küldött 1. magyar páncéloshadosztály 126 harckocsiból álló állományából 102 volt Pz 38(t) típusú (20 pedig Pz-IV F1-es). PANZER-III A Pz-I és II osztályok tapasztalatai alapján 1935-re felmerült az igény egy 15 tonna körüli súlyú közepes harckocsi iránt. A hadvezetés tervei között egy csata tank - a jövendő Pz-III - és egy támogató tank - a későbbi Pz-IV - kifejlesztése szerepelt. A két osztály felső súlyhatárát a későbbiekben a német közúti hidak maximális teherbírása 24 tonnánál húzta meg. A III-as osztály első prototípusa a következő évre el is készült. Fő fegyverzetének a szóbajöhető 37-es és az 50 mm-es löveg közül - a gyártott toronygyűrű nagyobb űrméretet ekkor nem tett lehetővé - végül is az előbbit választották, aminek az volt az oka, hogy ez volt a Wehrmachtban rendszeresített gyalogsági páncéltörő típus. A Pz-III A fegyverzete 3 db 7,92 mm-es Mg-34-es géppuskából (két párhuzamos és egy orr), és egy 37 L/45-ös lövegből (150 lövedékkel) állt. A megnövelt űrméret a Pz-II-esekhez képest majdnem kétszer akkora páncéláttörő képességet biztosított a számára : a löveg 0,75 kg súlyú, 760 m/s kezdősebességű lövedéke 500 méterig 30 fokos becsapódásnál 36 mm-es páncélzatot volt képes átvinni. A 10-14,5 mm-es páncélzattal ellátott, 15.400 kg súlyú harckocsit egy 171,5 kW teljesítményű Maybach HL 108 TR motor hajtotta, ami 32 km/h-s maximális sebességet volt képes elérni. A három darabból összehegesztett testet és a tornyot magas króm/molibdén tartalmú acél páncélzat fedte. A beépített sebességváltó más tankoknál rugalmasabb váltást eredményezett, igaz, ezért a többszöri javítással kellett fizetni. A harckocsi személyzete - akárcsak a többi III-as változatnak - öt főből állt. A III A-ból mindössze 10 darabot gyártottak. Nem sokkal több készült az ettől a változattól csak lényegében a lánctalp görgőinek számában különböző (hatról nyolcra emelték) III B és C típusból sem. Az előbbi kettőhöz hasonlóan szintén 15 példányban, 1937-ben létrehozott Pz-III D harckocsinak már vastagabb - elől 30 mm-es - páncélzata volt, ami a súlyát is lényegesen megnövelte (19.800 kg). A sorozat standard, és most már tömegméretekben gyártott darabjának az 1938-ban kibocsátott Pz-III E bizonyult. Fegyverzete két géppuskából (egy párhuzamos és egy orr), valamint egy 37 L/46-os lövegből állt. Egy erősebb, 239 kW teljesítményű Maybach HL 120 TR motort, és új futóművet építettek bele. Ez a típus lett a fő résztvevője a lengyel és a nyugati hadjáratnak. 1941 májusáig gyártották. Már a lengyelországi harcok alatt folyt az új, 50 mm-es löveg fejlesztése, de mivel még nem készült el, a hadrendbe 1940 elején beállított Pz-III F, valamint a nyáron megjelenő III G változat is még 37-es löveggel lett felfegyverezve. Az F típus fegyverzete 5 db ködvetővel is kiegészült, az egyéb változtatásokkal súlya 20.300 kg-ra nőtt. Az új, HL 120 TRM motor teljesítménye 224 kW lett, ami ezt követően mind a Pz-III-as, mind a Pz-IV-es osztályok standard megfelelője lett. A G típus fő jellemzői megegyeztek az F-ével, viszont a parancsnoki kupola védettségét megnövelték. Amint az új, 50 KwK 39 L/42-es löveg elérhetővé vált, mind a három utolsó III-as variánsra (E, F, G) ezt szerelték át. Az 1941 januárjától gyártott III H harckocsikon is már ez az új löveg szerepelt, melynek 2,05 kg-os, 685 m/s kezdősebességű lövedéke 500 méterig 30 fokos becsapódásnál 49 mm vastag páncélt volt képes átütni. A nagyobb űrméretű lövedékekből viszont kevesebb fért el a harckocsiban : a III A nyitótípus 150 darabjával szemben csak 99. Az új löveg, valamint a hozzáadott páncélzat a harci súlyt 21.600 kg-ra emelte. A Szovjetunió elleni háború, melynek kezdetekor 1.500 db Pz-III-as állt szolgálatban, új követelményeket állított fel. Igaz, a szovjetek közel 28.000 ! tankjának nagy része elavult típus volt, de az egyre nagyobb számban gyártott T-34/76 közepes harckocsik és a KV-I nehéztankok 20-65, illetve 30-75 mm-es páncélzatával még a Pz-III H 50 mm-es lövege sem tudott megbirkózni. Az 1941 folyamán ezután gyártott példányokat ezért megnagyobbított űrmérethosszú lövegekkel szerelték fel. Az új, 50 L/60-as löveg páncélátütő képessége 500 méterig 30 fokos becsapódásnál 60 mm-re növekedett. (A lövedék kezdősebessége 825 m/s volt.) A széria következő variánsát, a 42 elején megjelenő Pz-III J-t is ezzel a löveggel szerelték fel. A nagyobb, 30-50 mm-es páncélzattal a harci súly már 22.300 kg-ra nőtt, a szállított lövedékek száma viszont 84-re csökkent. Az újabb, III L típuson további változtatásokat hajtottak végre. A testre szerelt lemezekkel - ami a futóművet, valamint a test és a torony csatlakozását védte - a maximális páncélzatot 100 mm-re növelték, mindezek ellenére a harckocsi továbbra is jól kormányozható maradt. Az L változat 68 db 50 mm-es lövedéket hordozott, 4950 tölténnyel a két géppuskához. Az 1942 folyamán legyártott 2.600 Pz-III-as közé a nyár elején a III M is bekerült. Ennél a variánsnál a tárolt géppuska töltények számát 2.550 db-ra csökkentették, így viszont az 50 mm-es lövedékekből 98 fért el benne. Újdonság volt a motor hűtésére bevezetett szeleprendszer, ami lehetővé tette a hidegindítást is. Az M típus jó gázlóképességgel (1,5 m) rendelkezett. 42 júliusában Hitler parancsára a III L 50 mm-es lövegét lecserélték a korai Pz-IV-eseknél használatos 75 L/24-esre. Ezzel a páncélátütő képesség ugyan 500 méterig 41 mm-re csökkent, de amíg az 50 mm-es löveg csak páncéltörő és HE (repeszromboló gránát) lövedékekkel lehetett felszerelve, a 75-ös képes volt HEAT (robbanótöltetes csúcsos páncéltörő gránát ) és füstgránát használatára is, amelyekből 56 db-t szállított a 3.450 géppuskatöltény mellett. Erre a lépésre azért volt szükség, mert az időközben tankelhárító szerepet átvett IV-es páncélosok helyébe a rendszerbe állítandó Pz-V Panther és Pz-VI Tiger tankok mellé a hadvezetés új támogató harckocsit igényelt. A sorozat záródarabja, az ugyancsak ekkortól gyártott Pz-III N szintén 75-ös löveggel lett ellátva, melyhez 64 lövedéket hordozott. Fegyverzete kiegészült még hat 90 mm-es ködvetővel. Mivel páncélzata 16-70 mm-re csökkent, súlya csak 21.300 kg-ot tett ki. 1943 augusztusáig 660 db N típusú tank készült el. 43-as változatain a futóművet egy 8 mm-es, a tornyot pedig 5 mm-es védőlemezzel látták el. További védelmet jelentett a Zimmerit-paszta bevonat, amely megakadályozta a mágneses aknák feltapadását. 1943 végéig összesen 5.644 db Pz-III harckocsit gyártottak le. Ezek a tankok alkották a Lengyel- és Franciaországban, a Balkánon, Észak-Afrikában, valamint az 1941/42 során a Szovjetunióban harcoló páncéloshadosztályok fő erejét. A standard Pz-III zászlóalj négy századból állt, melyek mindegyikét három harckocsi alkotta. PANZER-IV A Pz-IV az utolsó a még a háború előtt kifejlesztett fő német harckocsi típusok közül. Az osztály a harcmező támogató tankjainak szerepét volt hivatott betölteni. A standard zászlóalj négy százada 3-3 Pz-III-ból, és egy Pz-IV-ből állt. A sorozat első képviselői 1936-ban gördültek le a futószalagokról. A Pz-IV A fő fegyverzete egy 75 mm-es KwK L/24-es löveg lett, melynek 6,75 kg súlyú, 385 m/s kezdősebességű lövedéke 500 méterig 30 fokos becsapódásnál 41 mm-es páncélzatot volt képes átütni. Ezen kívül még két 7,92 mm-es MG-34 géppuskával (egy párhuzamosított, és egy orr) rendelkezett. Páncélzata 8-20 mm, harci súlya 17.300 kg volt. A harckocsit egy Maybach HL 108 TR, 186 kW teljesítményű motor mozgatta, amely 30 km/h-s maximális sebességre volt képes. Személyzetét a Pz-III-hoz hasonlóan öt fő alkotta. A lövegen túl az előbbi szériától a torony elektronikus vezérlése is megkülönböztette. Mindössze 35 példány készült belőle. A sorozat következő darabja, a IV B, csak 1938-ban készült el. Elődjétől az orrgéppuska hiánya, a módosított kupola, a 239 kW teljesítményű motor, valamint számos egyéb, ám részleges módosítás különböztette meg. 42 darabot gyártottak le belőle. Az 1939-ben megjelenő Pz-IV C már részt vett a lengyel hadjáratban is. Maximális páncélzatát 30 mm-re emelték, aminek következtében harci súlya 20.000 kg-ra nőtt. Ebbe a változatba már a standard 224 kW-os motort építették bele. A világháború első két évének jellemző Pz-IV-es harckocsija azonban nem ez, hanem a 39 végétől, most már tömegméretekben gyártott IV D típus lett. Visszakerült rá az orrgéppuska, a test oldalára és hátuljára szerelt lemezekkel pedig páncélozottsága itt 14,5-ről 20 mm-re növekedett. A hadvezetést ennek ellenére továbbra is aggasztotta elsőszámú tankjának páncélozottsága, így az 1941 tavaszára kialakított IV E maximális páncélvastagságát tovább növelték (az orr-részen 30-ról 50 mm-re). Az új torony, ami a világháború további időtartamára standarddá vált, szintén nagyobb védettséget biztosított. A IV F páncélzatát ugyan tovább vastagították (max. 60 mm), de a fő problémát most már - a keleti front nehézségei, valamint az afrikai hadszíntéren az új amerikai (Sherman, Grant) páncélosok megjelenésével - a tűzerő növelése jelentette. Amikor 42 áprilisában a hosszabb csövű, 75 mm-es Kwk 40 L/43 löveg elérhetővé vált, azt szerelték fel az F2-esekre, míg a korábbi, rövid csövű változatot nevezték el utólag F1-nek. Az új lövegnek köszönhetően a páncéláttörő képesség több mint kétszeresére nőtt: míg a 75 L/24-es csak 41 mm-es páncélt volt képes átütni 500 méterig 30 fokos becsapódásnál, addig ez utóbbi 6,8 kg súlyú, 740 m/s kezdősebességű lövedéke 89 mm-est. A nagyobb löveg 23.600 kg-ra növelte a harci súlyt. A IV F2, és a sorozat következő tagja, a hasonló kvalitásokkal rendelkező IV G a tankelhárító szerep mellett még megőrizte a támogatót, de a későbbiekben a hangsúly az előbbire helyeződött át. A futószalagokról 43 márciusában legördülő Pz IV H variánsra már az L/43-mal egyidejűleg kifejlesztett 75 L/48-as löveget szerelték fel. Ezzel a páncéltörő képesség lényegesen nem változott: az új löveg 750 m/s kezdősebességű lövedéke 500 méterig 30 fokos becsapódásnál 92 mm-es páncélzatot ütött át. A harctéri felvonulás alakalmával a szárnyakon elhelyezkedő harckocsikra kiegészítő páncélzatot is szereltek, ami a tornyon 8, a test peremén 5 mm-el növelte meg a védelmet. A változtatásokkal a harckocsi súlya 25.000 kg-ra nőtt, ami sebességét 38 km/h-ra maximálta. 1943 folyamán már megkezdődött a Pz-V Panther és a Pz-VI Tiger páncélosok harctéri alkalmazása is, ezért Hitler ekkor úgy döntött, hogy a IV-es osztály gyártását leghamarabb 44 elején leállítják. Ennek ellenére csak 44 márciusában gördült le a futószalagokról a széria utolsó képviselője, a IV J, amelynek frontális páncélzatát már 80 mm-re emelték. Végül is a H és J típusokat egészen a háború végéig gyártották, s a 8.549 Pz-IV osztályú harckocsiból majdnem 6.000 ez utóbbi kettőből készült. PZ-V PANTHER 1941 novemberében egy német kutató csoport megvizsgált egy elfogott T-34-est. Megállapították, hogy a szovjet tank a páncélzat, a tűzerő, valamint a terepleküzdő képesség tekintetében is jobb mutatókkal rendelkezik a rendszeresített német harckocsikkal szemben. Világossá vált a feladat: olyan páncélos tervezése, amely felülmúlja a szovjetekét. Az 1942 elején elkészült, 30-35 tonnásra tervezett prototípusok páncélzata frontálisan 60, oldalt 40, a tornyon pedig 100 mm-t tett ki, sebessége elérte a 60 km/h-t. Novemberre elkészültek az első bevethető példányok is. A Pz-V Panther A típus végül a 75 L/70-es löveg egy kezdeti változatával lett felszerelve, amelynek páncélátütő képessége - 1000 méterig 30 fokos becsapódásnál 140 mm - magasan felülmúlta a Pz-IV osztály ekkor gyártott E, F1 és F2 típusait, valamint a szovjet T-34/76-ost is. A frontális oldalon 60 mm-es páncélzatot viselő harckocsi 45.500 kg-ot nyomott ugyan, de a Maybach HL 210-es, 479 kW teljesítményű motorral így is 45 km/h maximális sebességet tudott elérni. A Panther A-ból mindössze 20 db készült, ám számos probléma jelentkezett vele kapcsolatban (a motor túlhevülése, a sebességváltó hibái). A tervezett B változat új sebességváltót kapott volna, a C típusnak viszont még a terveit sem dolgozták ki igazán. Az első igazi produkciós termék az 1943 januárjában megjelenő Panther D lett, melynek megnevezése utóbb D2-re változott, az A típus egyidejű D1-re való átkeresztelésével. A D2 az L/70-es löveg véglegesített változatát kapta. Fegyverzetéhez két 7,92 mm-es MG-34 géppuska, valamint ködvetők tartoztak még. Későbbi példányainak védelmét hozzáadott páncélzattal, valamint a mágneses harckocsi-elhárító aknák elleni védekezésül a Pz-III-as típusoknál is alkalmazott Zimmerit-paszta bevonattal növelték meg. E harckocsikra a ködvetők helyett már 92 mm-es Nahverteidigungswaffe gránátvetőt szerelték fel. A következő variáns az ez év júliusában megjelenő Panther E lett, amelyet valamilyen kideríthetetlen oknál fogva Pz-V Panther A-nak neveztek át. Gyártását ekkor - a nagy nyári támadó-hadműveletre való tekintettel - felfüggesztették a D2 javára. Az A típuson jelent meg a parancsnoki kupola végső formája. További változásként fegyverzetét kiegészítették egy 7,92 mm-es MG-34 légvédelmi géppuskával is. A Panther harckocsik első bevetése Kurszknál történt meg, ahol egy hadsereget, valamint a 4. páncéloshadsereg három SS hadosztályát szerelték fel velük. Bár harc közben jobbnak bizonyultak a szovjet T-34-eseknél, nagy problémát jelentett az, hogy csak néhány kilométert voltak képesek megtenni műszaki meghibásodás nélkül. Az eredeti Pz-V sorozat utolsó képviselője a Panther G lett. Változatlan fegyverzet mellett a 120 mm maximális páncélvastagságú harckocsit egy, az eredetihez képest megnövelt, 522 kW teljesítményű Maybach HL 230 P30 motor hajtotta, ami meg tudta tartani a 45 km/h-s végsebességet. Már 1942 folyamán felmerült a Panther sorozat és a Pz-VI Tiger osztály megfelelő komponenseinek elegyítése. E program eredménye lett volna a Panther II F - a Tiger II B tornyával és acélkerekeivel. HL 230-as motorjának teljesítménye benzinbefecskendezéssel 596 kW, kompresszorral pedig 671 kW lett volna. Fő fegyverzeteként a 75 L/70 mellett felmerült az L/100, sőt a Tiger II 88 L/71 lövege is. A Panther II F harckocsi gyártásának kezdetét 1945 nyarára tervezték. 42-ben, a széria beindításakor 250 db gyártását határozták el havonta, ám ezt a számot hamarosan 600-ra emelték. Ezt soha sem érték el. 1944-ben, a termelés csúcspontján, 330 Panther gördült le havonta a futószalagokról. Végül is összesen 5.590 - más források szerint 5.966 vagy 6.30 - Pz-V harckocsi készült a háború befejezéséig : ebből 1.850 1944 januárjáig, 3.740 pedig 1945 májusáig. PANZER-VI TIGER A hadsereg igényeire való tekintettel már 1937-ben megszülettek a tervek egy nehézpáncélos osztály létrehozására. Az új típusú, 1940-es, kezdeti prototípusaiban 30-33 tonnás harckocsi fejlesztésében a Henschel és a Porsche járt az élen. Az 1942 augusztusától - tehát a Pz-V Panther szériát megelőzve - gyártott Pz-VI Tiger H változat rendszeresítésével végül is a Henschel nyert. A Tiger H fő fegyverzete egy 88 mm-es KwK 36 L/56 löveg lett, melynek 9,4 kg súlyú, 810 m/s kezdősebességű lövedéke 500 méterig 30 fokos becsapódásnál 112 mm-es páncélzatot volt képes átütni. További fegyverzetéhez még két 7,92 mm-es MG-34 géppuska tartozott. Maximális páncélzata 110 mm volt, ami 55.000 kg-os harci súlyt eredményezett. A világon ekkoriban a legjobb tank-elhárító képességgel rendelkező harckocsi első 250 példányát egy 479 kW teljesítményű Maybach HL 210 P45, további gyártmányait pedig egy erősebb, 517,5 kW-os HL 230 P45 motor hajtotta. Az egyetlen problémát a rövid hatótávolság jelentette: az 570 literes tank úton 120 km-re, terepen pedig csak 70 km-re elegendő üzemanyagot hordozott. Első harci bevetésére Leningrád előterében, 1942 szeptemberében került sor. A Tigrisek 30-as erősségű zászlóaljakba lettek szervezve, és eleinte közvetlenül hadtest, vagy hadsereg alárendeltségbe kerültek. A későbbiekben tervbe lett véve minden páncéloshadosztály számára egy ilyen zászlóalj felállítása, de a gyakorlatban ez csak az SS hadosztályoknál történt így. 1944 februárjában a típus elnevezése Tiger E-re változott. Ennek standardját új kupolával, valamint rugalmas acélkerekkel - a régebbi, gumiabroncsos változat helyett - látták el. A harckocsi egyik variánsához tartozott a Sturmtiger rohamlöveg, melyet 380 mm-es mozsárágyúval szereltek fel. A 42 augusztusától 44 augusztusáig terjedő két év alatt összesen 1.350 (1355 vagy 1348) Tiger harckocsit gyártottak. A csúcsot 1944 áprilisa jelentette: ekkor 104 példány készült. A szovjet T-34-es 1943 őszén megjelenő erősebb páncélzatú, hatékonyabb, 85 mm-es lövegű változata a német tervezőket is új fejlesztésekre ösztönözte. A győztes ezúttal is a Henschel lett, ám az első 50 példányát az új harckocsinak még Porsche toronnyal szerelték fel. A Tiger II B (vagy népszerűbb nevén König Tiger), fegyverzete egy 88 mm-es KwK 43 L/71 lövegből - melynek 10,2 kg súlyú, 1.020 m/s kezdősebességű lövedéke 500 méterig 30 fokos becsapódásnál 182 mm-es páncélzatot ütött át - , három 7,92 mm-es MG-34 géppuskából (egy párhuzamosított, egy orr és egy légvédelmi), valamint egy 92 mm-es Nahverteidigungswaffe gránátvetőből állt. Páncélzatának vastagsága alul 25 mm, a tornyon 100 mm, a test frontális szakaszán pedig 150 mm volt. A 69.700 kg harci súlyú monstrumot egy 517 kW teljesítményű Maybach HL 230 P30 motor hajtotta. A Panther és Tiger (I) harckocsikhoz is képest jóval nagyobb súly a hatótávolságban ütött vissza: ez - úton - 110 km-re csökkent. A Pz-VI Tiger II B gyártása 1943 decemberében kezdődött meg, szolgálatba a következő év tavaszán állt. Első harci alkalmazására 44 májusában került sor a keleti fronton. A II. világháború legerősebb páncélosából 487 példány készült el. PÁNCÉLTÖRŐ ÁGYÚK ÉS ROHAMLÖVEGEK A háború előtt a Wehrmachtban rendszeresített páncéltörő lövegek közül az 1933 óta gyártott, 7.200 m lőtávolságú 37 L/45 (ill. 46)-os volt a legkisebb űrméretű. Ennek lövedéke 745 m/s kezdősebességgel rendelkezett, és 500 méterig 90 fokos becsapódásnál 36 mm-es páncélt volt képes átütni. A 450 kg súlyú löveg kezelését 5 fő végezte. A háború kezdetén a német hadsereg állományába 11.200 db 37 mm-es tartozott, végül összesen 20.000 db-t gyártottak le belőle. A holland, az olasz, és a svéd hadsereg is rendszeresítette. Ezzel a típusú löveggel szerelték fel a Pz-III-as sorozat harckocsijainak A-G variánsait is. A 10.000 m lőtávolságú, 76,2 mm átmérőjű L/51-es páncéltörő ágyú gyártását 1936-ban kezdték meg. A löveg 740 m/s kezdősebességű lövedéke 500 méterig 90 fokos becsapódásnál 118 mm-es páncélzatot volt képes átvinni. Az 1.710 kg tömegű lövegen történt szerkezeti átalakításokkal kiszolgálását akár egy fő is elláthatta. (Harci személyzet: 6 fő.) A Marder és a Panzerjäger 38 páncélvadászokat is ezzel a típussal szerelték fel. Hasonló űrméretű, de jobb kvalitásokkal rendelkező páncéltörő ágyú volt az 1940-től gyártott, de a hadseregben csak 41 végétől rendszeresített 75 L/46-as löveg. Ennek lövedékének 792 m/s-ra növelt kezdősebessége 500 méterig 90 fokos becsapódásnál már 132 mm vastag páncélzatot vitt át. A löveg lőtávolsága megegyezett a 76-oséval, súlya 1425 kg volt. Itt jegyezzük meg, hogy 1937-re a németek kifejlesztettek egy 45 mm-es L/50 típust is, de azt a Wehrmachtban nem állították szolgálatba, így a háború kezdetén a 37-es volt az egyetlen rendszeresített páncéltörő eszköz. 1940/41 folyamán sor került az 50 mm-es páncéltörő ágyú kifejlesztésére is, de ez hamarosan háttérbe szorult a 75 és 88 mm-es típusok mellett. A löveg L/42, ill. L/60 változatait szerelték be a Pz-III harckocsik 1941 utáni variánsaiba. A második világháború leghatékonyabb páncélelhárító eszközei közé tartoztak a német hadsereg 88 mm-es lövegei. A FlaK 36 L/56-os, eredetileg légvédelmi célokra kifejlesztett változatot először Franciaországban használták fel a páncélosok elleni harcra, majd Rommel alkalmazta rendszeresen ebben a szerepkörben az észak-afrikai hadszíntéren, ahol kiválóan bevált. A későbbiekben ezt a löveget építették be a Tiger harckocsikba. 1943-tól kezdték gyártani a már kifejezetten a páncélosok elleni harcra kifejlesztett 88 L/71 PaK 43/3 változatot, amelynek lőtávolsága elérte a 15.300 métert. 1.020 m/s kezdősebességú lövedéke 90 fokos becsapódásnál 500 méterig átütötte a 205 mm-es, 2000 méterig pedig a 159 mm-es páncélt is. Körbeforgatható ágyútalpa, melynek ötletét a FlaK változattól vették át, lehetővé tette a minden irányba való tüzelést. Kiszolgálását hat fő végezte. Ezt a löveget építették be a Tiger II harckocsikba, valamint a Nashorn és Jagdpanther páncélvadászokba. Az eredetileg mozgó, páncélozott tüzérségnek kifejlesztett rohamlövegek a gyakorlatban páncélelhárításra is alkalmazhatóak voltak. A nyugati hadjárat idején rendszeresített Stug III B 75 L/24-es, a Pz-IV-esekkel megegyező űrméretű lövege, melyet a Pz-III törzsére (és hajtóművére) szereltek fel, még inkább csak támogató célokra volt használható. Kezelőszemélyzete - akárcsak a széria valamennyi tagjának - 4 főből állt. Az 1942 márciusában megjelenő III F variánst már a 75 L/43-as változattal szerelték fel, és kapott egy 7,92 mm-es MG-34 géppuskát is. A III B 1942 végén befejeződött gyártásával egyidejűleg megjelenő III G, valamint az egy évvel később hadrendbe állított Stug IV (a Pz-IV vázán és hajtóművén) fő fegyverzete már a Pz-IV H harckocsiknál alkalmazott 75 L/48-as lövegből állt. Az egy MG-34 géppuska mellett mindkét változatra felszereltek egy légvédelmi géppuskát is. Mind a Stug III G, mind a Stug IV gyártását egészen a háború végéig folytatták. E rohamlövegek típusainak páncélozottsága - 16-50 mm -felülmúlta az 1941-43 során velük többnyire párhuzamosan alkalmazott Pz-IV osztályú harckocsikét. A Stug III változataiból 1945-ig mintegy 9.000 db készült. (A Stug IV-el együtt összesen 10.558.) PÁNCÉLVADÁSZOK A háború elején a német hadvezetés az elsők között értette meg, hogy a harckocsik elleni hatékonyabb küzdelem szükségessé teszi mozgó páncéltörő lövegek - páncélvadászok - kifejlesztését. A hadrendbe elsőként 1940 áprilisában a Panzerjäger I B került be, amely egy 47 mm-es L/34 löveggel rendelkezett, ami jobb volt, mint a hadrendben álló bármely Pz osztályé, viszont csak nagyon minimális páncélzattal rendelkezett. Személyzete 3 főből állt. Ezt követően sokáig nem történt semmi. Aztán 42 tavaszán a harcterekre került két új típus: a Marder és a Panzerjäger 38. Mindkettő 76 L/51-es löveggel lett felszerelve, ami jelentősen megnövelte hatásfokukat (lásd fentebb). Előbbi fegyverzetéhez tartozott még egy 7,92 mm-es MG-34 légvédelmi géppuska, utóbbiéhoz pedig egy MG-37(t) géppuska. A pár hónappal később megjelenő, a Pz II törzsének felhasználásával megépített Marder II, valamint a 43 tavaszától gyártott III és III H változatokat már a Pz-IV-esek 75 L/48-as lövegéből is kaptak a 76-osok mellett. Ez utóbbi két variánst - mely a Pz 38 (t) alapjaira épült - egészen a háború végéig gyártották. A Pz-VI Tiger harckocsik kifejlesztésében a Henschellel vívott versenyben alulmaradt Porsche-tervezés 90 darabjából hozták létre 1943 késő tavaszán a Panzerjäger Tiger (P) Ferdinand (Jagdelefant) nehéz páncélvadászt, amely az eddigi típusok gyenge páncélzatától eltérően még a Tiger harckocsiknál is erősebb, 80-200 mm-es védelemmel rendelkezett - igaz, ez meglehetősen lomhává tette. A két, egyenként 235,5 kW teljesítményű motor úton is csak 20 km/h végsebességre volt képes. Fegyverzete egy erőteljes hatású (lásd fent) 88 L/71 lövegből állt, de miután géppuskával nem rendelkezett, ez meglehetősen kiszolgáltatottá tette a gyalogság elleni közelharcban. Legénysége 6 főből állt. Ugyancsak 88-as löveget építettek be a 43 nyarán megjelenő Nashornba is. A Marder változatokhoz hasonlóan ez is rendelkezett egy 7,92 mm-es MG-34 légvédelmi géppuskával, és páncélzata is hasonlóképp gyenge volt. 6 fős személyzet kezelte. A legsikeresebb német páncélvadásznak a Panther harckocsik 1944 áprilisában megjelenő változata, a Panzerjäger Panther (Jagdpanther) bizonyult. Erős, 17-80 mm-es páncélzatához képest gyors és mozgékony volt. Fő fegyverzete az előző két típushoz hasonlóan egy 88 L/71 Pak 43/3 löveg volt, ezenkívül rendelkezett egy 7,92 mm-es MG-34 géppuskával, és egy 92 mm-es Nahverteidigungswaffe gránátvetővel. Személyzete 5 főből állt. 1944 végén születtek olyan tervek is, miszerint 128 mm-es löveggel szerelik fel, de ez végül is nem történt meg. Összesen 382 példány készült el belőle. 44 nyarán két újabb páncélvadász került ki a harcterekre. A 8-60 mm páncélzatú Hetzer fegyverzete egy 75 L/48-as lövegből és egy MG-42 légvédelmi géppuskából állt, kezelését 4 fő végezte. A Pz 38 (t) harckocsik alapjára épült konstrukciókból - a Panzerjager 38-al együtt - 1943-45 között 1577 darabot gyártottak. A 20-80 mm páncélzatú Panzerjäger-IV/70 a Panther harckocsiktól átvett 75 L/70-es löveggel, valamint egy MG-42 légvédelmi géppuskából és egy 92 mm-es Nahverteidigungswaffé-val rendelkezett. Alacsony építése következtében (teljes magassága 1,85 m) igen jól alkalmazkodott a terephez. A Pz IV harckocsiból kifejlesztett páncélvadászból korábbi, 75 L/48-as löveggel ellátott változataival együtt 4.200 példány készült a háború végéig. Az egész világháború legerősebb páncélelhárító eszközét, a Tiger II harckocsi páncélvadász variánsát, a Panzerjäger Tiger B-t (Jagdtiger) 44 őszére fejlesztették ki a németek. A 250 mm maximális páncélvastagságú, Maybach HL 230 P30-as motor mozgatta 71.700 kg súlyú monstrum fegyverzete egy 128 mm-es PaK 44 L/55 nagy hatásfokú, csőszájfék nélküli lövegből - lövedékének súlya 28,3 kg volt - , két MG-42 géppuskából (az egyik légvédelmi), és egy 92 mm-es Nahverteidigungswaffe gránátvetőből állt. Legénysége 6 főből állt. 70 elkészült példányából csak néhány állt szolgálatba. PÁNCÉLOSOK A HARCTEREKEN : A NYUGATI HADJÁRAT ÉS AFRIKA 1939 augusztusában a Wehrmacht állományában 3.195 harckocsi szerepelt. Ebből a Lengyelország elleni támadásra felvonult hét páncéloshadosztály kötelékében 2.800 állt. A nyugati hadjárat 10 hadosztályában ennél kevesebb, 2.580 páncélos nézett szembe a 3.099 francia és angol tankkal, s ráadásul a nyugati harckocsik egy része minőségileg jobb volt bármelyik német típusnál. Így például a francia Char B-1 mind tűzerő - egy 75 L/17, és egy 47 L/34 löveg -, mind páncélozottság tekintetében felette állt a Panzer osztályoknak. Az ekkor hadrendben álló Pz I és II típusok egyébként is szinte valamennyi francia tanknál gyengébbnek bizonyultak. A győzelem mégis a németeknek jutott. Mi volt ennek az oka? Erre egyrészt az a magyarázat, hogy a németek már idejekorán felfedezték a harckocsikban rejlő lehetőségeket, és már a háború előtt megkezdték a páncéloshadosztályok megszervezését. Nyugaton a harckocsikat a gyalogoshadosztályok kötelékébe osztották be, és önálló hadműveletekre nem alkalmazták őket. (Ezt a hibát ekkoriban az oroszok is elkövették. Ott csak nem sokkal a német támadás előtt indult meg az egyszer már létrehozott, de feloszlatott gépesített hadosztályok újjászervezése.) A siker másik záloga a Guderian által kidolgozott - és a későbbiekben a keleti hadszíntéren is felhasznált - taktika, a páncélosékek áttörése, és a gépesített alakulatokkal együttes gyors előrenyomulása. (Nem szabad azonban elfeledkeznünk a német légifölényről sem.) A német páncélosok következő megmérettetése az észak-afrikai hadszíntéren következett be. Bár a Rommel alárendeltségében harcoló Afrikakorps-szal szemben álló brit 8. hadsereg páncélosai - mint például a 2 fontos (40 mm) löveggel felszerelt, bármely német tanknál jóval erősebb páncélzatú Mathilda-II - nem voltak rosszabbak a németekénél (az olaszok korszerűtlen M-11/39, ill. M-13/40-eséről most nem is szólva), mégis súlyos veszteségeket szenvedtek. A helyzet 1942 derekára változott meg, amikor megérkeztek a 76 L/31-es és 37 L/53-as, illetve 75 L/38-as, nagyobb hatékonyságú és hatótávolságú, erősebb védelemmel rendelkező amerikai Grant és Sherman típusok, melyek ellen igazán német oldalról csak a kevés számú 88 mm-es légvédelmi ágyút állíthatták szembe. Rommel utolsó egyiptomi offenzívájának idejére (1942 május) a 900 brit - közte 160 Grant - páncélossal szembe csak 320 német és 240 olasz harckocsit tudott állítani. Július 8-án, a támadás kifulladásakor a hadtest 15. és 21. páncéloshadosztályának állományában a 371, illetve 246 előírt harckocsi és páncéltörő helyett már csak 50, illetve 20 maradt. Az olasz XX. gépesített hadosztály rendelkezésére ekkor a 430 helyett csak 54 tank állt. Az erőviszonyok az 1942 okt. 22-én megkezdődő, döntő el-Alamein-i ütközet előtt a következőképp alakultak: a több mint 1.000 brit páncélosra 210 német (közte mindössze 30 IV-es osztályú), és 300 olasz jutott. November 9-re ezekből már mindössze csak 11, illetve 10 maradt! Az állandó utánpótlási nehézségekkel küszködő Rommelnek csak ekkor küldtek segítséget, ám a Tunéziában partra rakott 5. páncéloshadsereg már reménytelen helyzetben érkezett, melyben nem használt a küldött 19 új Tiger harckocsi sem. PÁNCÉLOSOK A HARCTEREKEN : A KELETI FRONT Az 1941 júniusában a Szovjetunió ellen felvonuló 14 páncéloshadosztály állományába 4.000 harckocsi tartozott. A Vörös Hadsereg ekkor közel 28.000 tankkal rendelkezett. Ezek egy része - mint például a T-40, T-60 - nagyjából megfelelt a német Pz I és II osztályoknak, más része - mint a 45 L/46-os löveggel rendelkező T-26s, BT-5, BT-7 - páncélzata gyengébb volt ugyan, de tűzerőben még a Pz III osztályt is felülmúlta, az új T-34 és KV harckocsik viszont valamennyi mutató tekintetében felülmúlták bármely német páncélost. A német támadáskor a határmenti öt katonai körzetben 508 KV és 967 T-34 típusú harckocsi állomásozott. Az 1939 januárja és 1941 júniusa között gyártott 7.000 harckocsi közül ( ez a szám már önmagában meghaladta a német összállományt) már 1.864 készült e két típusból, s számuk a hadi termelésre való áttéréssel egyre nőtt. A szovjet vezetés a későbbiekben nagy hangsúlyt helyezett a páncéltörő lövegek gyártására is. A háború első szakasza mégis vitathatatlan német fölényt hozott: egyes gépesített hadosztályok előnyomulásának mértéke 10 nap alatt elérte a 600 km-t. A páncélosalakulatok legénységének tapasztalata ekkor még lebírta a minőségi hátrányt, ám amint ezt lassacskán a szovjet harckocsizók is megszerezték, a mérleg nyelve kezdett átbillenni. A német vezetés ezt a Pz III osztály 50 mm-es lövegekkel való fölszerelésével, illetve a hosszúcsövű IV-es variánsok megjelenésével igyekezett ellensúlyozni. 1942 végén, 43 elején a Pz VI Tiger, ill. a Pz V Panther osztályok hadrendbe állításával ugyan már minőségileg jobb páncélosokat is hadba tudtak vetni, de a szovjet mennyiségi fölényt már soha többé nem tudták ledolgozni: amíg a németek 1942 során 5.066 harckocsit és rohamlöveget gyártottak, a szovjetek 24.100-at. A német ipar a következő évre is csak 10.700-ra tudta növelni ezt a számot. 1943 a fordulat éve lett a világháborúban. A németek a sztálingrádi vereséget követően Kurszknál igyekeztek visszaragadni a hadászati kezdeményezést. A július 5-én kibontakozó, és a történelem legnagyobb páncélosütközetévé váló csatában német oldalról 14 páncéloshadosztály 2.700 harckocsija, szovjet oldalról pedig három front közel 5.000 páncélosa vett részt. A németek erőik zömét két áttörési pontra összpontosították. Bár a szovjet védelem 250-300 km mélyen tagolt volt, és 25.000 löveg és páncéltörő védte (szemben a 10.000 némettel) az első napokban mégis sikerült részleges eredményeket elérniük. A páncélos hadoszályok azonban óriási veszteségeket szenvedtek: egyedül július 6-án, az obojanyi irányban 200 harckocsit lőtt ki a szovjet védelem. A július 12.-i, 800-800 páncélos részvételével megvívott csata már a német támadás hattyúdalát jelentette. A kibontakozó ellentámadás végleg összetörte a német reményeket. Az augusztus 23-áig tartó harcokban a német páncélos hadosztályok gerince (mintegy 1.500 tank) veszett ott. PÁNCÉLOSOK A HARCTEREKEN : AZ UTOLSÓ KÉT ÉV A kurszki csatában elszenvedett veszteségeket a német ipar már nem tudta pótolni. 1944-ben, a termelés csúcsévében még mindig csak 18.300 harckocsit és rohamlöveget tudott gyártani, ami már nem volt képes fedezni az igényeket. Kurszk után a Vörös Hadsereg megkezdte a német csapatok kiszorítását az ország egész területéről. Eközben természetesen saját páncélosegységeit is tetemes veszteségek érték. Erre jó példa a 2. Ukrán Front. 1944. március 4-én, az Umany-Botoşan-i hadművelet megindításakor a front állományába tartozó három harckocsihadsereg 670 harckocsival és rohamlöveggel rendelkezett. (2. harckocsihads.: 174 harckocsi-57 rohamlöveg, 5. gárdaharckocsihads.: 169-27, 6. harckocsihads.: 121-32.) A fronttal szemben védő, az "A" hadseregcsoport alárendeltségében harcoló 6. és 8. német hadsereg ugyanakkor 450 harckocsival és rohamlöveggel rendelkezett. Három héttel később, március 26-án a front állománya már csak 110 harcjárművel rendelkezett. (2 hds.: 36-12, 5. gárdahds.: 9-7, 6. hds.: 40-6.) Ez szintén nem kis veszteség! Csakhogy akadt egy lényeges különbség: a szovjet ipar e veszteségeket gyakorlatilag azonnal pótolni tudta. A debreceni páncéloscsatában (1944 okt.6.-29.), valamint az azt követő egy hónap harcaiban a 2. Ukrán Front több mint 1.600 harckocsit vesztett. De a térségben védekező német csapatok állománya is alaposan megcsappant. November 17-én a 13. páncéloshadosztály mindössze egy Pz IV és egy Pz V Panther harckocsival rendelkezett, a 24. páncéloshadosztálynak pedig egyetlen bevethető páncélosa sem maradt! 1944. december 16-án a németek megindították ardenneki offenzívájukat a szövetségesek visszaszorítására. Ekkor a nyugati fronton a brit-amerikai 15 páncéloshadosztály kötelékében 10.000 harckocsi és rohamlöveg harcolt. A csapásmérő csoportosításban az 5. és a 6. páncéloshadsereg 900 harckocsija és rohamlövege is részt vett, ám üzemanyaguk csak mintegy 140-160 km megtételére volt elegendő. A támadóknak december 25.-ig mintegy 90 kilométert sikerült előrenyomulniuk, de a súlyos üzemanyaghiány következtében nem tudták a sikert tovább fejleszteni. A visszavonulásnál a Panther és Tiger II harckocsik többségét a benzinhiány miatt hátra kellett hagyni. Az utolsó nagy német ellentámadásra a Dunántúlon került sor. A 6. páncéloshadsereg nyugatról idevont 435 harci járművével együtt az ekkor itt harcoló 11 páncéloshadosztály állománya 900 harckocsit és rohamlöveget tett ki. Az 1945. március 6-án megindított offenzíva főcsapásának helyét a német hadvezetés hibásan választotta meg. A többnapos esőtől áztatott Sárrét mocsaras terepén a 6. hadsereg nehézpáncélosai nem tudtak mozogni - a 114 Tiger II harckocsit ki is kellett vonni az arcvonalból. Kezdeti sikerek után a támadás kudarcba fulladt. A hátráló német csapatok a visszavonulás során - megint csak nem utolsósorban az üzemanyaghiány következtében - harcjárműveik többségét elvesztették. (Amikor az áprilisban Bécsbe érkező Diettrich SS tábornokot megkérdezték, hogy miért hívják 6.-nak a parancsnoksága alá tartozó hadsereget, azt válaszolta: Azért, mert ennyi páncélosom maradt.) Az április 16-án megkezdett berlini hadműveletre a szemben álló 1.500 harckocsi és rohamlöveg ellenében a szovjet csapatok 6.250 páncélosát és rohamlövegét vonták össze. A siker nem lehetett kétséges. Az egyetlen aggodalomra okot adó történést az jelentette, hogy május 1-én húsz német páncélosnak sikerült áttörnie a szovjet gyűrűt. Ekkor felmerült annak a lehetősége, hogy a harckocsikon esetleg egyes náci vezetőknek is sikerült távoznia az ostromlott városból. (Mint később bebizonyosodott, ez nem volt igaz.) Az áttört páncélosokat másnap, május 2-án, Berlintől 15 kilométernyire északnyugatra megsemmisítették. Összegzésképp megállapítható, hogy a német páncélosegységek szervezettségüknek és jó taktikájuknak köszönhetően épp akkor aratták legnagyobb sikereiket, amikor egyes harckocsitípusaik minőségileg alulmaradtak az ellenséggel való összehasonlításban. A későbbiekben hiába születtek meg olyan kiemelkedő kvalitásokkal rendelkező modellek, mint a Panther és Tiger, valamint a nekik megfelelő páncélvadásztípusok, ezek már nem ellensúlyozhatták az egyre súlyosbodó üzemanyaghiányt, valamint a szövetségesek hatalmas mennyiségi fölényét. Ez utóbbira csak még egyetlen példa: míg 1941-1945 között a szovjet ipar 102.800 harckocsit és rohamlöveget állított elő, a szövetségesek pedig csak fő páncélos típusuk, a Sherman különböző változataiból 88.000-t – addig a német Pz-III-VI széria tagjaiból ugyanakkor összesen 22.000 darab készült. A NÉMET PÁNCÉLOSOSZTÁLYOK EGY-EGY TÍPUSÁNAK, ILLETVE NÉHÁNY JELLEMZŐ SZÖVETSÉGES HARCKOCSINAK FŐ ADATAI Panzerkampfwagen I Ausf B (Pz I B) Személyzet : 2 fő Harci súly : 6.000 kg Méretek : Teljes hosszúság 4,43 m, szélesség 2,06 m, magasság 1,72 m Fegyverzet : Két 7,92 mm-es MG-34 géppuska 1.525 tölténnyel Páncélzat : Hegesztett acél, 6-13 mm Erőforrás : Egy 73,6 kW-os Maybach benzinmotor Teljesítmény : Sebesség 40 km/h, hatótávolság 180 km, lépcsőmászó képesség 0,36 m, árokáthidaló képesség 1,4 m, gázlóképesség 0,58 m, kapaszkodóképesség 30 % Panzerkampfwagen II Ausf (Pz II) Személyzet : 3 fő Harci súly : 9.500 kg Méretek : Teljes hosszúság 4,81 m, szélesség 2,28 m, magasság 2,02 m Fegyverzet : Egy 20 mm-es L/55 gépágyú 180 lövedékkel, egy 7,92 mm-es MG-34 géppuska 1.425 tölténnyel Páncélzat : Heggesztett acél, 5-30 mm Erőforrás : Egy 103 kW-os Maybach benzinmotor Teljesítmény : Sebesség 40 km/h, hatótávolság 150 km, lépcsőmászóképesség 0,42 m, árokáthidaló képesség 1,4 m, gázlóképesség 0,85 m, kapaszkodóképesség 30 % Panzerkampfwagen 35 (t) /Pz 35 (t)/ Személyzet : 4 fő Harci súly : 10.500 kg Méretek : Teljes hosszúság 4,45 m, szélesség 2,14 m, magasság 2,2 m Fegyverzet : Egy 37 mm-es L/40 löveg, két 7,92 mm-es MG 37 (t) géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) Páncélzat : Szegecselt acél, 8-25 mm Erőforrás : Egy 88,3 kW-os benzinmotor Teljesítmény : Sebesség 40 km/h, hatótávolság 190 km Panzerkampfwagen 38 (t) /Pz 38 (t)/ Személyzet : 4 fő Harci súly : 10.500 kg Fegyverzet : Egy 37 mm-es L/46 löveg 90 lövedékkel, két 7,92 mm-es MG 37 (t) géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) 2.700 tölténnyel Páncélzat : Szegecselt acél, 17,5-25 mm Erőforrás : Egy 92 kW-os benzinmotor Teljesítmény : Sebesség 42 km/h, hatótávolság 240 km, lépcsőmászó képesség 0,4 m, árokáthidaló képesség 1,5 m, gázlóképesség 0,9 m, mászóképesség 30 Panzerkampfwagen III Ausf N (Pz-III N) Személyzet : 5 fő Harci súly : 21.300 kg Méretek : Teljes hosszúság 5,78 m, szélesség 3,41 m, magasság 2,50 m Fegyverzet : Egy 75 mm-es KwK L/24-es löveg 64 lövedékkel, két 7,92 mm-es MG-34 géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) 3.450 tölténnyel, hat 90 mm-es ködvető Páncélzat : Hegesztett acél, 16-70 mm, plussz változó szintű hozzáadott páncél Erőforrás : Egy 224 kW-os Maybach HL 120 TRM benzinmotor, 320 literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 40 km/h, hatótávolság 155 km, lépcsőmászó képesség 0,6 m, árokáthidaló képesség 2,2 m, gázlóképesség 0,8 m, kapaszkodóképesség 57% Panzerkampfwagen IV Ausf D (Pz-IV D) Személyzet : 5 fő Harci súly : 20.000 kg Méretek : Teljes hosszúság 5,91 m, szélesség 2,92 m, magasság 2,59 m Fegyverzet : Egy 75 mm-es KwK L/24-es löveg 80 lövedékkel, két 7,92 mm-es MG-34 géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) 2.800 tölténnyel Páncélzat : Hegesztett acél, 10-30 mm Erőforrás : Egy 224 kW-os Maybach HL 120 PRM benzinmotor, 470 literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 42 km/h, hatótávolság 200 km, lépcsőmászó képesség 0,6 m, árokáthidaló képesség 2,3 m, gázlóképesség 0,8 m, kapaszkodóképesség 57% Panzerkampfwagen V Panther Ausf G (Panther G) Személyzet : 5 fő Harci súly : 45.300 kg Méretek : Hosszúság a löveggel 8,86 m, nélküle 6,935 m, szélesség 3,27 m, magasság 2,995 m Fegyverzet : Egy 75 mm-es KwK 42 L/70-es löveg 79 lövedékkel, három 7,92-es MG-34 géppuska (egy párhuzamosított, egy orr, és egy légvédelmi) 4.500 tölténnyel, egy 92 mm-es Nahverteidigungswaffe gránátvető Páncélzat : Hegesztett acél, 13-120 mm Erőforrás : Egy 522 kW-os Maybach HL 230 P30 benzinmotor, 730 literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 45,7 km/h, hatótávolság 200 km, lépcsőmászó képesség 0,9 m, árokáthidaló képesség 2,45 m, gázlóképesség 1,9 m, kapaszkodóképesség 70% Panzerkampfwagen VI Tiger Ausf E (Tiger) Személyzet : 5 fő Harci súly : 56.900 kg Méretek : Hosszúság a löveggel 8,46(24) m, nélküle 6,32 m, szélesség 3,73 m, magasság 2,9(86) m Fegyverzet : Egy 88 mm-es KwK 36 L/56-os löveg 92 lövedékkel, két 7,92 mm-es MG-34 géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) 5.100 (3.920)tölténnyel, három ködvető a torony mindkét oldalán Páncélzat : Hegesztett acél, 26-110 mm Erőforrás : Egy 478,7 kW-os Maybach HL 210 P45 (első 250 darab), vagy egy 517,4 kW-os Maybach HL 230 P45 benzinmotor, 567 literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 37(44,40) km/h, hatótávolság 117(100) km, lépcsőmászó képesség 0,79 m, árokáthidaló képesség 2,3(1,8) m, gázlóképesség 1,22 m (légcsővel 4 m), kapaszkodóképesség 70 % Panzerkampfwagen VI Tiger Ausf B (Tiger II) Személyzet : 5 fő Harci súly : 69.700 kg Méretek : Teljes hosszúság 10,26 m, szélesség 3,75 m, magasság 3,09 m Fegyverzet : Egy 88 mm-es KwK 43 L/71 löveg 84 lövedékkel, két (vagy három) 7,92 mm-es MG 34 géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) 5.850 tölténnyel, és egy 92 mm-es Nahverteidigungswaffe gránátvető Pácélzat : Heggesztett acél, 26-150 mm Erőforrás : Egy 517,4 kW-os Maybach HL 230 P30 benzinmotor, literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 38 km/h, hatótávolság 110 km, lépcsőmászó képesség 0,85 m, árokáthidaló képesség 2,5 m, gázlóképesség 1,6 m, mászóképesség 35 T-34/76b Személyzet : 4 fő Harci súly : 28.250 kg Méretek : Hosszúság a löveggel 6,58 m, nélküle 6,07 m, szélesség 3 m, magasság 2,45 m Fegyverzet : Egy 76,2 mm-es M1938 L-II L/41,2-es löveg 77 lövedékkel, két 7,62 mm-es DT géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) 3.000 tölténnyel Páncélzat : Hegesztett acél, 20-65 mm Erőforrás : Egy 373 kW-os V-2-34 diesel motor, 615 literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 51,5 km/h, hatótávolság 450 km, lépcsőmászóképesség 0,71 m, árokáthidaló képesség 3 m, gázlóképesség 1,37 m, kapaszkodóképesség 70 % KV-85 Személyzet : 5 fő Harci súly : 46.740 kg Méretek : Hosszúság a löveggel 8,5 m, nélküle 6,8 m, szélesség 3,25 m, magasság 2,9 m Fegyverzet : Egy 85 mm-es L/55-ös löveg 71 lövedékkel, három 7,62 mm-es DT géppuska 3.276 tölténnyel Páncélzat : Öntött és hegesztett acél, 30-110 mm Erőforrás : Egy447 kW-os V-2K-s Diesel motor, 550 literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 35 km/h, hatótávolság 250 km, lépcsőmászó képesség 1,2 m, árokáthidaló képesség 2,7 m, gázlóképesség 1,6 m, kapaszkodóképesség 36 % A 22 Infantry Tank Mk IV Churchill III (Churchill III) Személyzet : 5 fő Harci súly : 39.626 kg Méretek : Teljes hosszúság 7,67 m, szélesség 3,25 m, magasság 2,49 m Fegyverzet : Egy 6 fontos (57 mm) QF Mk III L/43, vagy Mk V L/50 löveg 84 lövedékkel, két 7,92 mm-es Besa géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) 9.450 tölténnyel, egy 7,7 mm-es Bren légvédelmi géppuska 600 tölténnyel, egy 50,8 mm-es bombavető 30 tölténnyel Páncélzat : bolted és hegesztett acél, 16-104 mm Erőforrás : Egy 261 kW-os Bedford Twin-six benzinmotor, 682 literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 24,9 km/h, hatótávolság 193 km, lépcsőmászó képesség 0,76 m, árokáthidaló képesség 3,05 m, gázlóképesség 1,01 m, kapaszkodóképesség 58% Medium Tank M4A3E8 Sherman (M4A3 Sherman) Személyzet : 5 fő Méretek : Hosszúság a löveggel 7,513 m, nélküle 6,273 m, szélesség 2,667 m, magasság 3,43 m Fegyverzet : Egy 76,2 mm-es MIAI/2 L/58,4 löveg 71 lövedékkel, két 7,62 mm-es Browning M1919A4 géppuska (egy párhuzamosított és egy orr) 6.250 tölténnyel, egy 12,7 mm-es Browning M2HB légvédelmi géppuska 600 tölténnyel Páncélzat : Öntött és hegesztett acél, 25,4-76,2 mm Erőforrás : Egy 336 kW-os Ford GAA benzinmotor, 636 literes tankkal Teljesítmény : Sebesség 48 km/h, hatótávolság 161 km, lépcsőmászó képesség 0,61 m, árokáthidaló képesség 2,26 m, gázlóképesség 0,91 m, kapaszkodóképesség 60 % Felhasznált szakirodalom : Chant, Christopher : Battle tanks of World War II (Hong Kong, 1997) Friessner, Hans : Árulások, vesztett csaták (Bp., 1992) Harckocsik és páncélozott járművek típuskönyve (Bp., 1980) Horváth Csaba : Magyar harckocsik a második világháborúban (Rubicon 1997/7, 45-47 p.) Konyev, I. Sz.: Egy frontparancsnok feljegyzései (Bp, 1983) Kováts-Lugosi-Nagy-Sárhidai : Tábori tüzérség (Bp., 1988) Lengyel Ferenc : A harckocsi (Rubicon 1997/7, 39-44 p.) Miller, David : Korszerű harckocsik és harcjárművek (Bp.,1994) Rommel, Erwin : Háború gyűlölet nélkül (Bp., 1992) Werth, Alexander : Oroszország nagy háborúja (Bp., 1971) Zsukov, G. K.: Emlékek, gondolatok (Bp., 1970)