A rendkívül ritkán előforduló Sturmpanzer F/-OS Sturmtiger (rohamtigris) a Tigris l-es nehéz ro¬hampáncélos változata. Rövid csövű, 380 mm-es RW61 L/45-ös aknavetővel fegyverezték fel, ami betonerő¬dítmények és nagy épületek lerombolására egyaránt alkal¬mas volt. Ez a fegyver hatalmas méretű, 376 kg-os lövedékeket jut¬tatott el, akár 5500 m távolságra is. A lövedékek óriási tömege miatt a járművön mindössze 13-át lehetett szállítani, az öttagú legénység pedig csak egy kis méretű daru segítségével tudta őket megemelni. A Sturmtiger páncélzatát is igen erősre tervezték. A nehézlö¬veg mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy a jármű tömege elérte a 68 t-t. A 700 LE-s Maybach V 12 hengeres benzinmotor 40 km/h országúti csúcssebességet és 120 km hatótávolságot tett lehetővé. 1944 augusztusában az Alkett vállalatnál mintegy 18 sé¬rült, javításra visszaszállított Tigris l-est alakítottak át ro¬hampáncélossá. A hadvezetés ezeket három mozsaras rohamütegbe osz¬totta be - elvileg mindegyik állományának 14 Sturmtiger-ből kellett volna állnia - és utcai harcokban, valamint meg¬erősített védelmi állások ellen akarta őket bevetni. 1944 vé¬gén ezek az egységek a keleti fronton és Olaszországban vettek részt ütközetekben. 1944 decemberében az 1000. és az 1001. mozsaras ro¬hamüteget (összesen mindössze hét Sturmtigert tudtak fel¬vonultatni) jelölték ki az ardenneki offenzívában részt vevő német csapatok megerősítésére. A haderő támadóéke, a 6. páncéloshadsereg ezeket a járműveket tartalékállományba helyezte, hogy az esetleges utcai harcokban használhassák jelentős tűzerejüket. A nehézkes járművek azonban egyáltalán nem feleltek meg az ellentámadás harcászati követelményeinek. Az Ar¬dennek szűk, kanyargós, hegyi útjain ugyanis gyorsan kel¬lett megvalósítani az előrenyomulást. A lassú Sturmtigerek csak a gyorsabb Panzer IV-esek és Párducok utóvédj ében haladhattak, de még így sem tudták tartani az azok által diktált tempót. Ezért ezek a rohampán¬célosok valójában csak csekély szerepet játszottak a táma¬dásban.